Őssejtek a fogínyből?

A szájüreg szöveteiben lévő őssejtek a Dél-Kalifornia Egyetem a Journal of Dental Research szaklapban közzétett tanulmánya szerint nemcsak más sejtekké képesek alakulni, hanem a gyulladásos megbetegedéseket is enyhíthetik.

A kutatásban a immunrendszerre is hatást gyakorolhatnak.

A kutatást vezető Songtao Shi professzor elmondta, hogy a GMSC fejlődésének eredetét és képességeit nem mutatták be teljes egészében a kutatások. A mostani tanulmány azonban arról számol be, hogy két típusú GMSC létezik: az egyik az embrionális fejlődés során a sejtek mezodermális rétegéből (M-GMSC), a másik pedig a kraniális dúcléc sejtekből (N-GMSC) származnak. A kraniális dúcléc sejtek számos fontos struktúrává fejlődnek a fejben és az arcban, és a fogíny szöveteiben lévő őssejtek 90 százalékáról kiderült, hogy N-GMSC sejtek.

A két őssejt típus képességeit illetően jelentős mértékben eltér. Az N-GMSC-k nem csak könnyebben alakulnak át más típusú sejtekké, hanem sokkal erőteljesebb gyógyító hatást is gyakorolnak a gyulladásos megbetegedésekre, mint a másik típusú őssejtek.

Őssejtek a fogínyben?

A kutatás azt mutatja, hogy a fogíny szövetéből egyszerű biopsziával kinyerhető őssejtek felhasználása jelentős orvosi következményekkel járhatnak a jövőben.

A T-sejtek csontvelői őssejtekből származnak, a csecsemőmirigyben fejlődnek. Számos anyag kötődik hozzájuk, melyek érésükhez és működésükhöz szükséges genetikai változásokat okoznak. A csecsemőmirigy gyermekkorban a legaktívabb, felnőttkorra eltűnik, a T-sejt termelés csökken, s fogékonyabbá válunk egyes fertőzésekre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!