Fotó: ilyen egy modern fogászati központ

Átadták a Pécsi Tudományegyetem új fogászati oktatási központját a baranyai megyeszékhelyen.

Melyek a leggyakoribb tévhitek a fogászati problémákról ?

Az ötszintes, csaknem háromezer négyzetméter hasznos alapterületű, korszerű oktatási intézményét 2,7 milliárd forintból alakították ki. A létesítmény megépítését indokolta, hogy a klinika által korábban használt, korszerűtlen ingatlant 100-120 fő képzésére méretezték a pécsi fogorvosképzés hetvenes évekbeli indulásakor. Azóta azonban a hallgatói létszám megötszöröződött, a képzési portfólió bővült és nemzetközivé vált. A 2022 nyarától teljes kapacitással üzemelő, jól megközelíthető új épületben éves szinten mintegy 46 ezer beteget gyógyítanak és több mint hatszáz hallgatót oktatnak majd.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az átadás alkalmával úgy fogalmazott, a fejlesztés megoldja a pécsi fogászati elméleti oktatás és gyakorlati képzés problémáit azzal, hogy a központ egy "amortizálódó épületből új, modern, minden oktatási, kutatási feltételt biztosító létesítménybe költözhet". Az egyetem korábban több, nem oktatási célra épült létesítményt volt kénytelen használni, így volt ez a fogorvosképzés esetében is. Az új létesítmény egy sokáig használaton kívüli telken valósult meg a pécsi orvoskar közvetlen szomszédságában - emelte ki Miseta Attila, a PTE rektora.

Az eddigi 42 munkaállomáson folyó ellátás az új épületben már 61 korszerű széken valósulhat meg - mutatott rá Nagy Ákos Károly, a PTE Klinikai Központ Fogászati és Szájsebészeti Klinikájának igazgatója. Hozzátette, a kialakított épületgépészeti kapacitás akár 70 egységkészülék üzemeltetését is képes biztosítani.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.