Ez az 5 dolog állhat a gyakori böfögés hátterében

Az emésztés során felszabaduló levegő természetes jelenség, ám ha sok van belőle, annak érdemes utánamenni.

Néhány kultúrában nem létezik nagyobb elismerés az étkezés utáni böfögésnél. Furcsa, vagy sem, Kínában például a séfek ebből a jelzésből tudják, hogy az általuk készített étel ízletes és laktató volt, a vendég pedig maradéktalanul elégedett. Csakhogy nem árt tudni, hogy a böfögés – ami tulajdonképpen nem más, mint az emésztőrendszer felső traktusában jelentkező felesleges levegő, egész pontosan annak a nyelőcsövön történő kiszabadulása – az esetek egy részében nem az elfogyasztott ételnek szól.

A gyakori és meglehetősen kínzó levegőürítés hátterében tehát nem kizárólag az emésztés húzódik. Egy sor másik oka is lehet a szorongástól kezdve az ételérzékenységig. Ezeket vesszük most sorra.

Túl sok levegőt nyeltünk

Azoknál, akik túl gyorsan beszélnek, gyorsan esznek, vagy hajlamosak a szorongásra, gyakran előfordul, hogy egyszerűen túl sok levegőt nyelnek. A gyomorban felhalmozódó többlet levegő az esetek többségében böfögéssel ürül ki, ám ha tovább halad az emésztőrendszerben, a vékonybélben kellemetlen puffadást okoz egész addig, míg végül szellentés formájában ki nem ürül.

ha sokszor előfordult, érdemes kivizsgáltatni (fotó: Gettyimages)

A gasztroenterológus azt javasolja azoknak, akik magukra ismernek, hogy igyekezzenek lassítani mind a beszédjük tempóján, mind a táplálkozásukén. „Egyenek lassabban, rágják meg alaposan az elfogyasztandó ételeket. A szorongással küzdőknek – akik hajlamosak a hiperventillálásra – érdemes elsajátítani néhány légzőgyakorlatot, amivel kordában tarthatják a lenyelt levegő mennyiségét.”

Problémás ételek, italok

Bizonyos ételek és italok hírhedtek arról, hogy megtöltik levegővel az emésztőrendszerünket. Így például azok, akik rendszeresen fogyasztanak nagy mennyiségben szénsavas italokat, számíthatnak rá, hogy meg kell küzdeniük a böfögés/puffadás/szellentés hármasával.

De nemcsak a szénsavas üdítők, hanem bizonyos gyümölcsök és zöldségek is felelősek lehetnek az intenzív gázképződésért. A bab, a borsó, a káposzta ezek közül a zöldségek közé tartozik – hogy csak néhány példát mondjunk a legismertebbek közül. A szakember azt tanácsolja az érintetteknek, hogy amennyiben már az elviselhetőség határát súrolják a tüneteik, próbálják meg száműzni étrendjükből a problémát okozó ételféleségeket.

Nyelőcsőreflux

A reflux (más néven nyelőcsőreflux, vagy GERD) az egyik leggyakoribb emésztési probléma, mely során a savas gyomortartalom visszaáramlik a nyelőcsőbe. Az érintett beteg többek között krónikus gége- és torokirritációt tapasztalhat, valamint gyomorégést és émelygést, mely gyomorfájdalommal és savas szájízzel jár.

Gasztroparézis

A gasztroparézis, vagy más néven gyomorbénulás is okozhat kellemetlen, böfögéssel együtt járó tüneteket. Erről a betegségről beszélünk minden olyan esetben, mikor a gyomor nem képes teljesen kiürülni és így az elfogyasztott étel túl sok időt tölt benne.

A gasztroparézis tünetei között találjuk az állandó, már-már krónikus hányingert és hányást, a hasi fájdalmakat, és a furcsa teltségérzetet, mely már néhány falat elfogyasztása után is jelentkezik. Egyéb jelei például a gyomorégés, étvágytalanság, a fogyás és az alultápláltság, illetve a tápanyaghiányos állapotok, a fokozott éjszakai verejtékezés, az izomgyengeség és a szívdobogásérzés.

Ételérzékenység

Ételérzékenység esetében, az emésztőrendszer bizonyos ételféleségeket képtelen teljes mértékben lebontani, melyek így emésztetlenül a gyomorban maradnak egy sor kellemetlen tünetet okozva. Így például: hasi fájdalmat, hányingert, puffadást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Az északkeleti országrész felett lévő összefüggő felhőzet csak lassan zsugorodik, gomolyosodik, egyes részeken még este is borult lesz az ég. Máshol napos, gomolyfelhős idő várható. Néhol kisebb eső, záporeső az északkeleti tájakon előfordulhat. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 21 fok között várható, de néhol egy-két fokkal magasabb, a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon pedig pár fokkal alacsonyabb értéket is mérhetünk. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!