Veszélyes a szusi?

Az emberek többsége úgy tudja, hogy a szusi tápláló, alacsony kalóriatartalmú fogás, ám a legújabb kutatás szerint ártalmas lehet az egészségre. Kiderült ugyanis, hogy azok, akik rendszeresen fogyasztják, magasabb szívbetegség-kockázatnak vannak kitéve.

A omega-3 zsírsavak pozitív hatását , amelyek egyébként csökkentik bizonyos rákfajták, a szívbetegség, a magas vérnyomás, a stroke és a koraszülés kockázatát. A tonhalban, a cápában, a nyársorrú halban és a kardhalban a legtöbb a higany, míg a lazacban, a rákban, az angolnában és a moszatban a legkevesebb.

A szakértők szerint az ételben lévő hal metilhiganyt tartalmaz, ami szív-, agy-, és idegrendszeri problémákhoz vezethet, valamint a szellemi teljesítmény csökkenéséhez. A Journal of Risk Research című szakfolyóiratban megjelent eredmények alapján a metilhigany az omega-3 pozitív hatásai ellen "dolgozik".

A tudósok 1 200 embert kérdeztek meg a szusit és más haltermékeket érintő fogyasztási szokásaikról, valamint megmérték az Amerikai Egyesült Államokból származó szusiminták higanyszintjét. Kiderült, hogy a résztvevők 92 százaléka havonta átlagosan öt alkalommal fogyasztott halat. A legtöbb halat evő tizednél magasabb volt a metilhigany-bevitel, mint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által megállapított biztonságos határérték. A mérések során fény derült arra is, hogy a nagytestű tonhalfélék rejtik a legtöbb higanyt.

Túl sok higany lehet a szusiban

A metilhigany a várandós kismamák szervezetéből bekerülhet a magzat vérkeringésébe is, ezért a brit NHS biztosító-szövetség arra buzdítja a terhes nőket, hogy ne egyenek cápahúst, nyársorrú halat vagy kardhalat, valamint a tonhalszeletek és -konzervek fogyasztását is érdemes heti két szeletre, illetve négy konzervre csökkenteni, máskülönben károsodhat a magzat fejlődő idegrendszere.

A rendszeres halfogyasztás 40 százalékkal csökkentheti a koszorúér megbetegedések számát - derül ki a legújabb kutatásokból. A legtöbb krónikus állapot kialakulásáért a szervezet gyulladásos elváltozásai okolhatók. A halak húsában található omega-3 zsírsavaknak számos előnyös hatása van, többek között gyulladáscsökkentő hatással is rendelkeznek. Az omega-3 mellett a hal kiemelkedő fehérjeforrás, valamint vas és B12-vitamin is megtalálható a húsában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +8 °C

Az északkeleti harmadban és délnyugaton is fokozatosan gomolyosodik, csökken a felhőzet, és alapvetően sok napsütésre lehet számítani a kevés fátyolfelhő, valamint a képződő gomolyfelhők mellett. Kisebb eső, záporeső kevés helyen fordulhat elő, esélye az Észak-Dunántúlon a legkisebb. Néhány helyen esetleg az ég is megdörrenhet. Az északias szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között várható. Késő estére többnyire 8 és 15 fok közé hűl le a levegő. A hét folyamán ismét már-már nyáriasra fordul az időjárás, fronthatás nem várható ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!