Télen is gondoskodjunk a megfelelő folyadékpótlásról

Egyre jobban közelednek a téli, hideg hónapok, amikor kevésbé figyelünk oda a megfelelő mennyiségű folyadékpótlásra, pedig nagyon is kellene! A hűvös napokon ugyanolyan fontos, hogy elfogyasszuk a kellő folyadékmennyiséget; különösen megfázás, lázzal, hasmenéssel, hányással járó megbetegedés vagy a karácsonyi készülődés okozta stresszes időszak esetén.

A folyadékpótlás télen talán még nagyobb figyelmet érdemel, mint nyáron, mert a vizhiányra vagy a vizigény megnövekedésére utaló nyilvánvaló jelek, mint a szomjúság vagy az izzadás, nem figyelmeztetnek bennünket arra, hogy folyadékot vigyünk be szervezetünkbe.

Pedig a meleg ruhák alatt éppúgy megizzadunk, a fűtés miatt szárazabb a levegő, a zárt, fűtött terekben, minden kilégzéssel vízpárát fújunk ki, amellyel jelentősen csökken testünk víztartalma. Nem is beszélve a lázzal, hőemelkedéssel járó influenzáról és megfázásról vagy a komoly fizikai igénybevételt jelentő téli sportokról. Ha nem figyelünk oda a folyadékpótlásra, meglepően hamar ki is száradhatunk, ez pedig jelentős egészségi problémákhoz vezethet.

Az Európai Hidratációs Intézet szakértői szerint már az enyhe kiszáradás, vagyis a testtömeg 1-2 százalékának megfelelő vízhiány is jelentős tünetekkel járhat. A szomjúságérzet kézenfekvő, de a folyadékhiány fejfájást, koncentrációzavart, gyengeséget, fáradtságot és levertséget is okozhat.

Felnőtt korban testtömegünk 65 százalékát víz teszi ki, és fontos szerepet játszik testünk működésében. Szállítja a táp- és a salakanyagokat, segít a testhőmérséklet szabályozásában, sőt, kenőanyagként és ütéscsillapítóként is szolgál a szervezetben, például az ízületeinkben. A kiszáradás így komoly következményekkel jár szervezetünk működésére, a szellemi és fizikai teljesítőképességünkre nézve.

A szomjúság nem csak kellemetlenség: szervezetünk vészjelzése, arra figyelmeztet, hogy sejtjeinknek vízre van szüksége. Az ember az időjárástól, a fizikai aktivitás mértékétől és más szempontoktól függően csupán néhány napig maradhat életben víz nélkül, ezzel szemben más tápanyagok hiányát akár hetekig is elviselhetjük. Gyakran nem is foglalkozunk vele, pedig a víz a legfontosabb tápanyagunk, és erre van a legnagyobb mennyiségben szükségünk.

Napi folyadékszükségletünk 70-80 százalékát jellemzően italokkal fedezzük. A fizikailag aktívabb időszakokban, amilyen a karácsonyi bevásárlást kísérő állandó rohanás, az edzőtermi testmozgás, vagy a téli sportok pl. a korcsolyázás vagy a síelés, szervezetünknek nagyobb mennyiségű folyadékra van szüksége. A legjobb, ha rendszeresen iszunk, még akkor is, ha éppen nem érezzük, hogy szomjasak lennénk. Talán fel sem tűnik, de a meleg téli ruházat alatt testünk meglepően sok vizet veszíthet.

Ezért fontos hangsúlyozni, hogy ezeken a szürke téli napokon is figyeljünk oda a kellő folyadékmennyiség bevitelére, amelyhez a hideg napokon szívesen elkortyolt forró italok is hozzájárulnak. Egy friss, a hazai folyadékfogyasztási szokásokat vizsgáló kutatásból éppen az derült ki, hogy mi magyarok a hideg idő esetén leginkább a teát (83 %) választjuk szomjunk oltására, ezután következik a kávé (25%) és a víz (22%). Különösen a férfiak (18%) részesítik előnyben a magas alkoholtartalmú italokat, ezek ugyan lehet, hogy átmelegítenek, de a magasabb víztartalommal rendelkező társaikkal (pl. a sörrel) ellentétben nem alkalmasak a folyadékpótlásra, sőt éppen ellenkező, vízhajtó hatást váltanak ki.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, legfeljebb keleten kisebb körzetekben lehet szakadozás. A Dunántúlon egyre nagyobb területen, míg északkeleten csak néhol, és kis mennyiségben fordulhat elő eső. A keleties szél gyenge, mérsékelt marad. Késő este 0, +6 fok valószínű. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!