Negyven rágás a fogyás kulcsa?

Minél alaposabban megőröljük fogainkkal az ételt, annál kevesebbet eszünk egy étkezés alatt - állítják a kínai kutatók az American Journal of Clinical Nutrition legújabb számában.

A kísérletben 16 sovány és 14 elhízott fiatalember vett részt. Tizenkét óra koplalás után az önkéntesek laboratóriumban elfogyasztottak egy jellegzetes kínai reggelit, miközben egy videokamera rögzítette, milyen gyakorisággal rágták meg az egyes falatokat. Mindegyik alany ugyanannyi ételt kapott.

A kutatók azt feltételezték, hogy az elhízott személyek kevésbé rágják meg a falatokat, és elméletük be is igazolódott. Ráadásul a falatok mérete a sovány és az elhízott alanyok esetében azonos volt, az elhízottak végül mégis több kalóriát fogyasztottak.

A következő kísérletben a Harbin Orvosi Egyetem kutatói visszahívták a férfiakat a laborba, újra felszolgáltak nekik reggelit, de az egyik nap arra kérték őket, hogy mindegyik falatot 15-ször, a következő nap pedig mindegyik falatot 40-szer rágják meg.

Az eredmény: függetlenül attól, hogy sovány vagy kövér, mindegyikük körülbelül 12 százalékkal kevesebb kalóriát fogyasztott el, amikor 40-szer rágott meg egy falatot, mint amikor csak 15-ször, emellett a gyomrukban kevesebb termelődött az éhségérzetért felelős grelin hormonból.

A kutatók szerint tehát a kevés rágás az elhízás egyik kockázati tényezője lehet, talán azért, mert a több rágás hatékonyabban szabadítja fel a tápanyagokat az ételekből. A fogyás elősegítése érdekében arra ösztönzik az embereket, hogy alaposabban rágják meg az elfogyasztott ételeket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
koleszterinszint csökkentése
5 gyógyszermentes tipp magas koleszterinre – Egyszerűen lépésekkel is csökkenhetnek az értékek
máriatövis
Mire jó a máriatövis? – Jó hatással lehet a májra, de vannak veszélyei
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

A látási viszonyok napközben fokozatosan javulnak. Alapvetően sok felhőre, az északkeleti negyedben tartósan borult időre van kilátás, ugyanakkor elsősorban az ország középső, északnyugat-délkeleti tengelye mentén nagyobb szakadozások valószínűek, ezeken a tájakon akár hosszabb időre is kisüthet a nap. Kisebb eső, záporeső továbbra is a nyugati, délnyugati tájakon, valamint az északkeleti országrészben fordulhat elő. A Zemplén környezetében délutántól időnként megélénkülhet az északias irányú szél, másutt jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között várható, de északkeleten néhol kissé hidegebb is lehet. Késő estére 0 és +5 fok közé hűl le a levegő. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!