Mit tesz testünkkel az olívaolaj?

Tudjuk, hogy a mediterrán étrend jó erőben tartja szervezetünket és az olívaolajat előszeretettel használó olasz ételek az év legtöbb napján ideálisak. Az olívaolaj tehát jót tesz velünk, de nem is gondolnánk, hogy mennyire. Mit is teszünk velünk a folyékony arany, ha naponta 2-3 evőkanálnyit fogyasztunk belőle?

A Prevention.com összefoglalta, milyen egészségügyi előnyöket tulajdonítanak az olívaolajnak, főként annak jelentős antioxidáns-tartalma miatt.

Csökkenti a rák esélyét

Az olívabogyók színe az érettségtől függ, nem a fajtától. Mindegy az is, hogy milyen fajtájúak, spanyol táplálkozástudományi szakemberek ugyanis naponta több bogyó elfogyasztását javasolják. Kattintson, és megtudhatja, miért! Azon nőknél, akik mediterrán étrendet fogyasztottak és mindehhez napi 4 evőkanálnyi olívaolajat ettek, 62 százalékkal kisebb eséllyel alakult ki a mellrák, mint azon nőknél, akik alacsony zsírtartalmú étrenden voltak, olvasható mindez a JAMA Internal Medicine egyik tanulmányában.

Csökkenti a vérnyomást is

Több kutatás egymástól függetlenül is rámutat arra, hogy az olívaolajban gazdag diéta csökkenti az egészséges felnőttek vérnyomását sőt, az érintettek a vérnyomásgyógyszerek szedését is mellőzhetik.

Az olívaolajnak több pozitív hatása is van

A cukorbetegség esélyét is csökkenti

A napi egy evőkanálnyi olívaolaj 10 százalékkal csökkenti a kettes típusú cukorbetegség kialakulásának esélyét az American Journal of Clinical Nutrition szaklap egy nagyobb tanulmánya szerint.

A ráncokat is megszünteti

Sokkal kevésbé öregszik azon emberek bőre, akik napi 2 teáskanálnál több olívaolajat fogyasztanak, írja a PloS One egyik tanulmánya.

Védi a csontjainkat is

Az International Journal of Food Sciences & Nutrition szaklap arról is írt, hogy az olívaolaj rendszeres fogyasztása megakadályozza csonttömegünk csökkenését .

Gyorsabban tudunk fogyni tőle

Az olívaolajjal meglocsolt joghurt hatására kevesebb kalóriát fogyasztunk egész nap és a teltségérzetet jelző hormonszint is hosszabb ideig marad magasabb szinten azokhoz képest, akik a joghurtot zsírral, vajjal vagy repceolajjal fogyasztják, olvasható a The Greek Dietben.

Forrás: www.prevention.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

Északnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, így az ország északi felén döntően gyengén felhős napos idő várható, míg délen, délkeleten maradhatnak tartósan felhős körzetek is. Délnyugaton a déli órákig helyenként még eshet, ezt követően csapadék nem valószínű. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkülhet.A hőmérséklet délután 13 és 19, késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!