Daganatos betegségek esetében célunk az immunrendszer felerősítése, a rákos sejtszaporulat visszaszorítása és a szervezet méreganyagoktól való kitisztítása.

Utóbbi esetén érdemes a máj működését támogatni és a bélrendszert letakarítani. Tegyük ezt minél természetesebb módon, hisz ilyenkor van a legkevésbé szüksége testünknek a mesterséges, megterhelő anyagokra.

A javasolt táplálékcsoportok

  • Zöldségek: Ez a csoport képezi a természetes daganatterápia bázisát, ezért erről érdemes több szót ejteni. Szinte mindegyik fajtája tartalmaz olyan összetevőt, melyek kelbimbó, brokkoli és karfiol tartalma, melyek indol- és izotiocianát (növényi vegyületek, amik olyan enzimek termelésére késztetik a májat, melyek bizonyos rákkeltő anyagokat semlegesíthetnek, és segíthetik azok kiürítését) tartalma rendkívül erős daganatpusztító hatásúak. Említést érdemelnek még a burgonya, paradicsom, zöldpaprika és a retek is, melyekben a magas C-vitamin erősíti az immunrendszert. Végül a gombákat említeném. Legyen szó hagyományos csiperkéről vagy a Távol-Keleten használatos maitake-ről és shiitake-ről, elmondható róluk, hogy poliszacharidjaik (összetett szénhidrátok) révén tumorgátló képességgel rendelkeznek.
  • Hüvelyesek: Természetes fitoösztrogén (növényi vegyületek, amelyek képesek a női nemi hormonhoz hasonlóan, a szervezet ösztrogén receptoraihoz kötődni és ott hatást kifejteni) szintjük miatt hormonfüggő daganatok (emlő-, méh-, prosztatarák) terápiájában lehet fontos szerepük. A legkönnyebben emészthető fajtaként a mungó- és az adzukibabot tartják, de a jól ismert lencse és száraz babok is segítségünkre lehetnek a gyógyulásban. Csíráztatással könnyíthetünk emészthetőségükön.
  • Csírák: A csírák kiváló forrásai az enzimeknek, vitaminoknak, mint A-, B-komplex, C-, D-, E-, K- vitamin, ásványi anyagoknak, pl.: kalcium, magnézium, foszfor, klór, kálium, nátrium és szilícium. Tápanyagait nagyon könnyű feldolgozni, ezért legyengült állapotban fogyasszunk minél több csíráztatott zöldséget, hüvelyest és gabonafélét. Részt vesznek a májerősítésben, az immunrendszer felkarolásában és a rákos sejtek pusztításában is.
  • Gyümölcsök: A gyümölcsök szerepe is hasonlóan összetett, mint az előzőekben említett zöldségeké és csíráké. A daganatterápiában előnyt élveznek az alma, a gránátalma, a cseresznye, a kék szőlő, a sárgabarack, az áfonyák és egyéb bogyós gyümölcsök. Ha valaki deutériummentes vízzel egészíti ki kezelését, kifejezetten kerülni érdemes a déli gyümölcsök fogyasztását.
  • Búza- és árpafű: Klorofil- és enzimtartalmuk miatt az egyik legerősebb tisztító hatású nyersanyagok közé sorolhatók, és emellett védelmet nyújtanak a szabad gyökök ellen, melyek nagy reakcióképességű molekulák, és képesek a szervezet bármely sejtjében kárt okozni.
  • Algák: Magas béta-karotin- és klorofiltartalmuk miatt immunerősítő és rákellenes hatással rendelkeznek. Zöldségleveinkhez nyugodtan keverjünk egy kis spirulina vagy klorella port, ezek fogyasztásával akadályozhatjuk a daganatos sejtek osztódását.
  • Gabonák: A gabonák magas rosttartalmukkal segítik a méreganyagok ürülését a bélrendszerből. Lignin- és E-vitamin tartalmuk antioxidáns hatású. Kifejezetten javasolt fajtái a zab, a rozs, a köles, a hajdina, az árpagyöngy, a barna rizs és az amaránt.
  • Állati eredetű termékek: Amíg a tisztítást végezzük, érdemes ezeknek a termékeknek a fogyasztását lecsökkenteni. Ha nagyon legyengült szervezetről van szó, és szükséges az állati fehérje pótlása is, ajánlottabb a kecske termékek és a halak választása.
  • Édesítők: Az édességeket egy jó időre száműzni kell az étrendből, mert a cukrok segítik a daganatos sejtek burjánzását. Ha édes ízre vágyunk, fogyasszunk steviával készített ételeket.
  • Fűszerek: Az értékes ásványi anyagokkal rendelkező és illóolaj tartalmú fűszernövényeknek is szerep jut a gyógyításban. Stimulálják a máj méregtelenítő funkcióját és erősítik immuntevékenységünket. Válasszuk például az ánizst, a köményféléket, a koriandert, a zsályát, a petrezselyemzöldet, a kakukkfüvet, a kurkumát, a fűszerpaprikát vagy a zöldhagymákat.
  • Gyógynövények: Erről a csoportról is elmondható, hogy egy részük a védekezési rendszerünket erősíti, míg a többi gátolja a rák kialakulását, valamint annak növekedését. A kezelőorvossal való konzultációt követően kiegészíthető a terápia például gyermekláncfű, fagyöngy, bojtorján gyökér, amerikai ginzeng, máriatövis teaként való fogyasztásával.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.