Fontos dolog derült ki a kávéról

Újabb tanulmány látott napvilágot, amely a kávéfogyasztást a hosszabb élettel, illetve a korai elhalálozás alacsonyabb kockázatával hozza összefüggésbe.

Mennyi kávéval járulhatunk hozzá májunk egészségének megőrzéséhez? Részletek itt.

Az összesen félmillió brit állampolgár, köztük mintegy 390 ezer kávéfogyasztó adatait megvizsgáló kutatócsoport eredményei szerint lényegében mindegy, hogy milyen típusú kávét fogyasztunk, mindenképpen számíthatunk a pozitív hatásokra. Sőt, bár egyes emberek szervezete genetikai okokból lassabban dolgozza fel a koffeint, mint másoké, a kutatók kimutatták, hogy esetükben éppúgy fennáll a népszerű élénkítőszernek tulajdonított védelmező funkció.

Egy új kutatás szerint a rendszeres kávéfogyasztás meghosszabbíthatja az életet
Egy új kutatás szerint a rendszeres kávéfogyasztás meghosszabbíthatja az életet

Az említett félmillió fős populáció tagjai közül több mint 14 ezren hunytak el a tanulmány kezdetét követő tíz éven belül. A számok alapján a legnagyobb arányban azok vesztették életüket ez idő alatt, akik egyáltalán nem ittak kávét. Ezzel szemben a napi 2-5 csészével fogyasztók körében 12 százalékkal alacsonyabbnak bizonyult az elhalálozási ráta. Ugyanez a mutató napi 6-7 csésze mellett 16 százalékot, 8 vagy több csészényi kávé esetén 14 százalékot ért el.

Fontos leszögezni, hogy a kutatók nem azt bizonyították, hogy a kávé csökkentené a korai elhalálozás rizikóját. Csupán azt állítják számadatokkal alátámasztva, hogy a kávéfogyasztók kisebb valószínűséggel veszítik életüket ideje korán. A megvizsgált populációban a nők aránya 54 százalék, az átlagéletkor pedig 57 év volt. Érdemes továbbá hozzátenni, hogy kizárólag jó általános egészségi állapotban lévő személyek adatait vették fel.

A mostanihoz hasonló eredmények születtek már korábbi kutatások során is. Egy szintén 500 ezer fővel készült európai tanulmány például kimutatta, hogy - összehasonlítva a kávét elutasító csoport tagjaival - a napi három csésze kávét fogyasztó férfiak 12 százalékkal, ugyanekkora mennyiség mellett a nők pedig 7 százalékkal nagyobb valószínűséggel élték túl a vizsgálati periódus 16 évét. Egy közel 190 ezer résztvevővel készült amerikai tanulmány pedig arra jutott, hogy napi egy csésze 12, két-három csésze pedig 18 százalékkal csökkenti a korai elhalálozás kockázatát. Ez utóbbi kutatás különösen fontos, mivel külön kitért arra is, hogy a kávéfogyasztás pozitív egészségügyi hatásai minden rassz esetében ugyanúgy érvényesülnek.

Forrás: businessinsider.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!