Az ételfüggőség létezik: van, akit falásra programoztak

A túlsúlyos nőknek gyakran kisebb akaraterejük van egy friss kutatás eredményei szerint. Sőt, néhányan még akkor is sóvárognak az étel után, amikor éppen befejezték az evést.

Az ételfüggőséget gyakran említik kifogásként a túlevés és a súlygyarapodás kapcsán. A fogalom azonban sokkal többet jelent egy érvnél az újabb adag sütemény mellett. A tudósok ugyanis kimutatták, hogy a túlsúlyos nőket ösztönösebb szinten hozza izgalomba az ételek képe, ráadásul nekik kevesebb akaraterejük is van.

A Luxembourgi Egyetem munkatársai úgy vélik, hogy az általuk vizsgált nők egy része már röviddel étkezés után is sóvárog az étel után, ami függőségi viszonyt feltételez.

"Minden függőség hasonló abban a tekintetben, hogy a benne szenvedő sóvárog a bizsergető jó érzés után, amit a függőség tárgya által aktivált ingerületátvivő vegyületek váltanak ki. Ez történhet evés, szerencsejáték, dohányzás, szex vagy kábítószerezés hatására" - fogalmazott Claus Voegele professzor.

A kísérletben résztvevőknek közvetlenül evés után vagy három óra elteltével mutattak véletlenszerű fotókat egy számítógép kijelzőjén. Néhány kép zsíros vagy cukros fogásokat ábrázolt, míg a többin nem ételek voltak.

Ételfüggőség: van, aki még evés után is sóvárog

A nőknek a lehető leggyorsabban rá kellett kattintaniuk a képekre, s világossá vált, hogy a súlyproblémákkal küszködők lassúbbak az átlagosnál. Néhány túlsúlyos hölgy arról számolt be, hogy a teszt hatására sóvárgása támadt az ételek után - mégpedig a legutóbbi étkezés idejétől függetlenül.

"Ebből arra következtettünk, hogy egyeseknek ösztönös pszichés hajlama lehet a túlevésre" - összegezte Voegele professzor, aki hozzátette: más kutatások alapján a genetika és a neveltetés egyaránt szerepet játszhat a jelenségben.

"Az emberek vagy azért esznek túl sokat, hogy jobban érezzék magukat, vagy mert unatkoznak, vagy pedig egyszerűen így szokták meg" - tette hozzá a szakértő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.