Az édesburgonya ezért egészséges

Az édesburgonya mára a legtöbb szupermarketben kapható, azaz könnyen elérhető szinte mindenki számára. Érdemes is belőle minél fogyasztani, mert számos pozitív egészségügyi hatása van.

Mutatjuk, miért érdemes az édesburgonyát is beilleszteni az étrendünkbe.

Rengeteg tápanyagot rejt

Nem mindegyik édesburgonya húsa narancsszínű. Vannak olyan fajták, amelyeknek a belseje vagy a héja fehér, sárga, barna, vörös, rózsaszín vagy éppen lila. Mindegyik szín más tápanyagtöbbletet jelez: a lilában például rengeteg az antioxidáns és a gyulladáscsökkentő hatású anyag.

Az édesburgonyát gyakran keverik össze a yamgyökérrel, pedig a kettő nem ugyanaz. Az édesburgonya régebbről származik, az őskori Peruból és Ecuadorból. Ezzel szemben a yamgyökér Nyugat-Afrikából, illetve Ázsiából származik, és időszámításunk előtt 50 ezer évvel használták először.

A-vitamin-tartalma is magas, így segít egészségesen tartani a szemet és a bőrt, valamint erősíti az immunrendszert. A narancsszínűben pedig nagy mennyiségű béta-karotin található, ami szintén jó hatással van az immunrendszerre. Emellett abban is segít, hogy nyáron a bőrünk tovább megőrizze az egészséges barnaságát.

Csökkenti a vérnyomást és jót tesz a csontoknak

Az édesburgonya - a benne található proteáz-inhibitornak köszönhetően - csökkenti a rák kialakulásának kockázatát. Sok benne a C-vitamin és a kálium, így segít egészséges szinten tartani a vérnyomást. Magas kalciumtartalma miatt pedig jót tesz a csontoknak is.

édesburgonya, batáta, egészséges életmód, tápanyagok
Az édesburgonya gyakori fogyasztásával csökkenthetjük a rák kockázatát. Fotó: 123rf

Glikémiás indexe, valamint a kalória- és a szénhidráttartalma is alacsonyabb, mint a hagyományos burgonyának. A rosttartalma viszont valamivel magasabb - háromnegyed csészényiben körülbelül 5 gramm található.

Sokoldalúan elkészíthető

Remek vasforrás, ezért vegánok, vegetariánusok számára is nagyon hasznos. Ráadásul a benne található vas a zöldség C-vitamin-tartalma miatt hatékonyabban szívódik fel.

Akkor a legegészségesebb és leglaktatóbb, ha a héjával együtt , tepsiben sütjük meg. Nem hátrány továbbá az sem, hogy ugyanolyan sokoldalúan felhasználható és elkészíthető, mint a hagyományos burgonya.

Forrás: webmd.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +2 °C

Sok lesz a fátyolfelhő fölöttünk, emellett elsősorban a keleti országrészben alacsonyabb szinteken is vastagabb felhők várhatók. Csapadék nem valószínű. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este 3, 12 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélcsendes hidegre hajlamos helyeken fagypont alá is hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken és vízpartok mentén pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!