Az amerikaiak azt hiszik, egészségesen táplálkoznak

Tíz amerikaiból kilenc abba az illúzióba ringatja magát, hogy egészségesen táplálkozik, holott csupán negyedük korlátozza cukor- és zsírbevitelét, kétharmaduk pedig nem fogyaszt elég zöldséget és gyümölcsöt.

Az adatok kedden kerültek nyilvánosságra a Consumer Reports Health elnevezésű szervezet novemberi felmérése nyomán.

A felmérés során megkérdezett több mint 1200 felnőtt amerikai 89,7 százaléka állította, hogy táplálkozása "eléggé", "nagyon" vagy "rendkívül" egészséges.

Ugyanakkor 43 százalékuk elismerte, hogy naponta legalább egy cukros üdítőt vagy más édesített italt iszik, és a megkérdezettek negyede mondta, hogy limitálja a cukrokat és a zsírokat az étkezéseiben.

Tízből négyen válaszolták, hogy szinte mindent vagy nagyjából mindent megesznek, amit csak megkívánnak.

A HáziPatika.com az ingyenes, Öt hét - öt kiló programmal nyújt segítséget azoknak, akik az alakjukat, egészségüket szeretnék megreformálni. Regisztráljon most! Alig néhányan számolták a kalóriákat, illetve mérték a súlyukat. A felmérésben résztvevők egyharmada vallotta egészséges testsúlyúnak magát, miközben testtömeg-indexük (BMI) alapján túlsúlyosak vagy elhízottak voltak. Nyolc százalék viszont úgy gondolta, hogy túlsúlyos, illetve elhízott, ám a BMI-jük egészséges értéket mutatott.

Sokan nem voltak tisztában azzal, mennyi zöldséget és gyümölcsöt ajánlatos naponta fogyasztani, ezért úgy gondolták, elég, amennyit esznek. A kevés zöldséget és gyümölcsöt evők főként arra hivatkoztak, hogy ezeket az ételeket nehéz tárolni, gyorsan romlanak. De az is szerepelt a kifogások közül, hogy egyszerűen nem szeretik azokat, túl bonyolult elkészíteni őket, a friss zöldség pedig túl drága.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!