Franciaországban is fertőz az EHEC

Egy franciaországi beteg esetében megerősítették, hogy kólibaktérium okozta hasmenésben szenved, egy további személy pedig fertőzésgyanús - erősítették meg szerdán francia egészségügyi források.

Utóbbi esetében még nem bizonyított, hogy valóban a 23 németországi halálesetet okozó hasmenésjárvány tüneteit produkálja. Eddig összesen tizenhárom tartósan Németországban élő, vagy onnan nemrég hazatért francia állampolgáron mutatkoztak a hasmenésjárvány jelei - derült ki a francia egészségügyi hatóságok friss jelentéséből. A pácienseken elvégzett mikrobiológiai vizsgálatok jelenleg is zajlanak, eddig négy esetben zárták ki a véres hasmenésjárványt, hét beteget továbbra is vizsgálnak.

A németországi járványvédelmi központ szerdai bejelentése szerint tovább nőhet a halálos baktérium okozta járvány áldozatainak száma, annak ellenére, hogy a német kormány optimistán vélekedett az újonnan kialakult megbetegedések számát illetően. A Robert Koch intézet közlése szerint szerdán újabb beteg halt meg Németországban, egy pedig Svédországban, a bejelentett esetek száma kedden elérte a 2648-ot. Ezek közül csaknem 700 betegnek súlyos szövődményekkel, például veseelégtelenség kialakulásával kell számolnia.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.