Ételek, amiket hasfájás esetén jobb kerülni

Amikor úgy érezzük, valami nem stimmel a gyomrunk tájékán, még az étvágyunk is elmegy. Enni azonban kell, de érdemes jól megfontolni, hogy ilyenkor mi kerül a tányérunkra, poharunkba.

A hasfájásnak annyi kiváltó oka lehet, mint égen a csillag - mondhatnánk kis túlzással, de tény, hogy az olyan hétköznapi esetektől, mint hogy elcsaptuk valamivel a gyomrunkat, a súlyosabb emésztőrendszeri zavarokig vagy éppen a pszichés problémákig számos dolog állhat a háttérben. Ha kavarog, görcsöl, fáj a hasunk, az evés sem mindig esik jól, éppen ezért fontos, hogy ne nehezítsük meg a helyzetünket azzal, hogy rosszul választunk ételt. Az Eat this, not that! portál összegyűjtötte azokat az élelmiszereket, amelyek tovább fokozhatják a gyomorpanaszokat, ezért hasfájás esetén átmenetileg érdemes kerülni őket.

Karfiol, brokkoli és társaik

Mit tegyünk, ha hasfájással ébredünk ?

A keresztesvirágúak csoportjába tartozó növények, mint amilyen a karfiol, a brokkoli, a káposztafélék és a kelbimbó, híresek arról, hogy nehezen emészthetők és puffasztó hatásúak . Ez a bennük található, raffinóz nevű összetett szacharidnak köszönhető, amelynek lebontásához egy, a vastagbélben termelődő enzim szükséges. A raffinóz megemésztése fokozott gázképződéssel jár, ezért okoznak gyakran puffadást. Ezt a hatást csökkenthetjük, ha nem nyersen, hanem alaposan megfőzve fogyasztjuk ezeket a zöldségféléket.

hasfájás étel étkezés vörös hús
A vörös hús és a paradicsom sem jó választás, ha fáj a hasunk.Fotó: Getty Images

Vörös húsok

Magas telítettzsír- és fehérjetartalmuk miatt a vörös húsokat (például a marha-, sertés-, bárány- és vadhúsokat) nehezebben emésztjük meg, több időt töltenek a gyomrunkban és a szervezettől nagyobb energiát igényel a feldolgozásuk. Épp ezért, ha valamilyen gyomorpanaszunk van, átmenetileg érdemes a könnyű, zsírszegény húsféléket, például a sovány szárnyashúst választani, ami kevésbé terheli meg a gyomrot, és egyszerre ebből is kisebb adagot fogyasszunk.

Narancslé

A 100 százalékos narancslé kiváló C-vitamin-forrás, ezért sokan enyhe nátha esetén is előszeretettel kortyolgatják, azzal azonban érdemes tisztában lenni, hogy nagyobb mennyiségben megterhelő lehet a gyomornak. A citrusfélék ugyanis erősen savas kémhatásúak, így az arra érzékenyeknél gyomorégést okozhatnak, ráadásul ha a gyümölcsrostokkal együtt fogyasztjuk, a beleket is alaposan megmozgatja, és fellazíthatja a székletet.

Szénsavas italok

Sokan hiszik, hogy a kóla segít elmulasztani a gyomorpanaszokat, ám ez csupán városi legenda. Sőt, a cukros üdítőben található szénsav még inkább ingerelheti a gyomrot és a beleket, a szén-dioxid ugyanis erősen puffasztó hatású. Az érzékeny gyomrúaknál akár hasfájást is okozhat a túl sok szénsavas ital fogyasztása, ezért ha egyébként is úgy érezzük, hogy rendetlenkedik a hasunk, inkább szénsavmentes vízzel vagy cukrozatlan teával csillapítsuk a szomjunkat.

Alkohol

Szintén gyakori vélekedés, hogy a gyomorpanaszokat egy kis kupica pálinka hamar megoldja. Ez azonban tudományosan nem megalapozott, olyannyira, hogy az alkoholfogyasztás hasfájás esetén akár olaj is lehet a tűzre. Az alkoholos italok ugyanis rendkívül irritálóak a gyomor, a vékony- és a vastagbél nyálkahártyája számára, emellett mozgásba hozza az emésztőnedveket is, ezért refluxbetegeknek nem javasolt az alkoholfogyasztás. A túl gyakori és nagy mennyiségű poharazgatás ráadásul hashártyagyulladást is előidézhet, ami kellemetlen hasfájással és hasmenéssel jár, az alkoholbetegek körében pedig nem ritka a gyomorfekély sem.

Paradicsom

A paradicsomban található likopin nevű vegyület erős antioxidáns, támogatja a vérkeringést, valamint antibakteriális és gombaölő hatása is van, ezért rendszeres fogyasztása számos előnnyel jár. Igen ám, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy a paradicsom szintén erősen savas kémhatású, könnyen gyomorégést okozhat, refluxbetegeknek ezért nem is javasolt a fogyasztása, de egyéni érzékenység függvényében többeknél is panaszokat okozhat. Így ha valamilyen gyomorpanaszunk van, nem biztos, hogy a paradicsomleves a legjobb választás ebédre.

Tej és tejtermékek

Előfordulhat, hogy a gyomorpanaszok hátterében valamilyen ételintolerancia áll. Ha a tej és tejtermékek fogyasztását követően tapasztalunk puffadást, hasi görcsöket, émelygést vagy hasmenést, székrekedést, akkor könnyen lehet, hogy a tejcukor okozza a problémát. A tejcukor megfelelő lebontásához úgynevezett laktáz enzim szükséges, ami jó esetben a vékonybélben termelődik. Ha azonban szervezetünk csak csökkent mennyiségben vagy semennyire sem képes előállítani ezt az enzimet, az elfogyasztott tejcukrot a vastagbélben található baktériumok kezdik el lebontani, ezért jelentkeznek a kellemetlen tünetek. Amennyiben a laktóz-intolerancia bebizonyosodik, a laktózmentes termékek fogyasztásával kiküszöbölhetjük a gyomorpanaszokat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.