Vérzést okozhat az agyban a dohányzás

A dohányzó felnőttek, illetve azok a személyek, akik genetikailag hajlamosak a dohányzásra, nagyobb valószínűséggel szenvedik el a stroke egyik súlyos típusát, a subarachnoidealis vérzést (SAV), áll egy tanulmányban, amely január 14-én jelent meg az Amerikai Szív Társasághoz tartozó Amerikai Stroke Társaság Stroke című folyóiratában. A tanulmány eredményei bizonyítják, hogy ok-okozati összefüggés van a dohányzás és a SAV között.

A subarachnoidealis vérzés a stroke -nak az a fajtája, amelyik akkor fordul elő, amikor az agy felületén lévő egyik véredény felszakad, és a vér az agy felülete, valamint a koponya belső fala közé folyik. Ez leginkább a középkorú felnőtteknél fordul elő, sok komplikációval és gyakori halálozással jár. "Korábbi kutatások már kimutatták, hogy a dohányzás emeli a SAV kockázatát, azonban az még nem volt világos, hogy a dohányzás vagy egy másik kóros állapot, a magas vérnyomás okozza-e ezt a stroke-típust" - mondta a tanulmány szenior szerzője, dr. Guido Falcone, a connecticuti New Havenben található Yale Orvosképző Intézet docense. "A dohányzás SAV-val való egyértelmű ok-okozati kapcsolatát eddig még nem tárták fel, ám más stroke-típusoknál ezt már megtették."

27 százalékkal megemelkedett a SAV kockázata azoknál, akik évi fél csomag és 20 csomag közötti cigarettamennyiséget szívtak el.
27%-kal nőt a stroke kockázata még a mérsékelten dohányzóknál is. Kép: Getty Images

Annak érdekében, hogy bebizonyítsák, valóban a dohányzás váltja-e ki a SAV-ot, a kutatók 408 609 olyan személy genetikai adatait elemezték, akik az Egyesült Királyság Biobankjában szerepeltek, és a kutatás idején (2006-2010 között) 40-69 évesek voltak. A kutatás során rögzítették a SAV előfordulásait - összesen 904 esetben alakult ki ez a betegség a vizsgálat során. A kutatók kialakítottak egy genetikai értékelő rendszert, amely a dohányzás kockázatára vonatkozó markereket tartalmazott, és folyamatosan rögzítették a kutatásban részt vevő személyek dohányzási szokásait.

A következő eredményekre születtek:

  • egyenes összefüggés mutatható ki a dohányzás és a SAV kockázata között, 27 százalékkal megemelkedett a SAV kockázata azoknál, akik évi fél csomag és 20 csomag közötti cigarettamennyiséget szívtak el;
  • az erősebb dohányosoknak, akik több mint 40 csomag cigarettát szívtak el évente, már több mint háromszoros volt az esélyük a SAV-ra a nem dohányzókhoz képest;
  • azoknak, akiknek genetikai hajlamuk volt a dohányzásra, 63 százalékkal emelkedett meg a SAV-ra való kockázatuk.

Az adatelemzést korlátozták az Egyesült Királyság Biobankjában szereplő adattípusok, amelyek az összes többi nagy adatbázishoz hasonlóan csak orvostudományi szabványos kezelési kódokat tartalmaznak, míg a kisebb kutatásokban sokkal részletesebb kezelőlapokat, orvosi leleteket és személyes betegadatokat tudnak elemezni.

"A kutatási eredményeink ráirányítják a jövőbeli vizsgálatok fókuszát arra, hogy felderítsék: vajon a dohányzáshoz vezető genetikai variánsokról szerzett információk alapján könnyebben lehet-e felismerni azokat a személyeket, akiknek magas kockázatuk van erre az agyvérzésfajtára" - mondta dr. Julian N. Acosta neurológus, a Yale Orvosképző Intézet tudományos munkatársa, a tanulmány vezető szerzője.

"A kutatásban megcélzott népesség hasznára válhatnak azok az erőteljes diagnosztikai módszerek, amelyek a súlyos stroke-ot okozó aneurizmák korai feltárására szolgálnak. A kutatók szerint ez a tanulmány ugyan kimutatta, hogy a dohányzásnak kifejezetten káros hatása van a nőkre és a magas vérnyomású felnőttekre, ám további kutatásokra van szükség az eredmények igazolására.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Éjszaka is felhőtlen idő várható. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, szelesebb északnyugati tájakon ennél melegebb lesz a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.