Stroke-ot is kaphat a beteg szívinfarktus után

Az eddigi ismereteinkhez képest szívinfarktus után sokkal tovább fennáll a stroke bekövetkeztének esélye - derült ki egy kutatásból.

"A szívinfarktus legalább három hónapig a stroke kockázati tényezőjének számít" - jelentette ki dr. Alexander Merkler kutató, a New York-i Weill Cornell Orvosi Egyetem neurológus adjunktusa, utalva arra, hogy a szakemberek az infarktust követő egy hónapot tartották eddig jellemzően magasabb kockázatúnak a stroke szempontjából. "A mostani kutatási eredmények megváltoztatják a szívinfarktus és a stroke viszonyáról alkotott képünket" - tette hozzá dr. Merkler.

Meg kell előzni a vérrögök kialakulását szívinfarktus után is.
Meg kell előzni a vérrögök kialakulását szívinfarktus után is. Kép: GettyImages

Jelenleg az a gyakorlat, hogy a betegeknek szívinfarktus után vérlemezke-összetapadást gátló gyógyszert kell szedniük. Ám az újabb kutatási eredmények szerint a betegeknek más hatásmechanizmusú vérhígító gyógyszert kell szedniük, hogy megelőzzük a vérrögök kialakulását - következtetett dr. Merkler. További kutatásokra van szükség ahhoz, hogy kiderítsük, melyik hatásosabb - tette hozzá.

A kutatók 1,7 millió amerikai állami egészségügyi ellátásban részt vevő beteget vizsgáltak, közülük 46 ezer fő került kórházba szívinfarktus miatt és 80 ezer stroke miatt.

A kutatók a szívinfarktusos betegek körében magasabb stroke-kockázatot mutattak ki azokhoz képes, akiknek nem volt szívinfarktusuk. Azok körében volt a legmagasabb a kockázat, akik szívinfarktus után elhagyták a kórházat, és utána még nem telt el egy hónap - mondta dr. Merkler. Azonban azt is hozzátette, hogy a kockázat az elbocsájtást követő 5-12 hónapban is magas maradt. A 12. hét után azonban a kockázati szint visszaesett a szívinfarktus bekövetkezte előttire.

Dr. Gregg Fonarow, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) kardiológusa szerint már a korábbi kutatások is kimutatták, hogy mind a nők, mind a férfiak körében magas a stroke kockázata infarktus után. Ám az még eddig nem volt világos, hogy meddig tart az az időszak, amikor a kockázat a legmagasabb - mondta dr. Fonarow, aki az Ahmanson-UCLA Kardiomiopátiai Központjának az igazgatója.

A mostani kutatási eredmények szerint a kockázat a kórházi elbocsájtás utáni első 4 hétben a legnagyobb, de a magas kockázati szint egészen a 12. hétig fennáll, és mindez független attól, hogy milyen típusú volt a szívinfarktus. "Ezek a kutatási eredmények arra hívják fel a figyelmünket, hogy azért is fontos a szívinfarktus megelőzése és hatékony kezelése, hogy egyben a stroke kockázatát is csökkentsük" - mondta el a kardiológus.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Felhőtlen, száraz idő várható. Általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, néhol a szelesebb északnyugati részeken ennél melegebb lehet a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.