Szűrővizsgálatok, amelyek gyermekkortól fontosak

Vannak vizsgálatok, melyeket természetesnek veszünk kora gyermekkortól. Ezért talán furcsának tűnhet, hogy olyan későbbi, általában a korral járó betegségekkel kapcsolatban is végezzenek gyermekkori szűrést, mint a vérnyomás vagy a keringési rendszer állapota, esetleg a cukoranyagcsere.

A modern egészségügyi ellátás egyik vívmánya, hogy monitorozhatóvá vált számos olyan érték, amelynek értő szemmel való követése időben jelezheti a kialakulóban lévő betegségeket. Hiszen az orvosok már a méhen belül is figyelik a magzatot: fejlődését, súlyát, hosszát, szívműködését, egyes szerveinek kialakulását, fejlődését. Vannak esetek, amikor a méhen belül derül fény például szívfejlődési rendellenességre . De hajtottak már végre szívműtétet úgy is, hogy a magzat az édesanyja méhében volt, és a műtét után még ott is maradt a születésig.

Az időben felfedezett problémák gyermekkorban gyakran jól, könnyebben kezelhetők
Az időben felfedezett problémák gyermekkorban gyakran még könnyebben kezelhetők. Kép: Getty Images

Keringési rendszer

A születést követő egyik első vizsgálat a tüdő és a szív meghallgatása. A következő percekben megnézik a bőrszínt, az izomtónust, a reflexingerlékenységet. Ebből áll össze az APGAR-érték.

Amikor a csecsemő már otthon van, a védőnő rendszeresen rögzíti a testmagasságot, testtömeget, fejkörfogatméretet és a fejlettségi állapotot, valamint vizsgálja a gyermek érzékszerveinek működését (látás, kancsalság, hallás). Egy éves korában a gyermek szociális fejlődését is nézi, illetve mindez kiegészül a beszédfejlődés, a mozgásszervek és a fogak vizsgálatával. Az orvosi viziteken meghallgatják a gyermek szívverését . Három éves kortól évente kötelező a vérnyomásmérés elvégzése (az iskolai szűrővizsgálatokon is).

A tapasztalatok szerint sajnos egyre gyakoribb - akár a 8-10 százalékot is elérheti - a gyermekkori magas vérnyomás kialakulása. "A betegség kialakulásának genetikai okai is lehetnek: a magas vérnyomású serdülők 86 százalékának valamelyik szülője is hipertóniás. Náluk a megfelelő életmód kialakítása kulcsfontosságú. Iskoláskortól mindenképpen szükséges rögzíteni a vérnyomásértékeket, és ezt szerencsére az iskolaorvosok meg is teszik" - hívta fel a figyelmet dr. Járai Zoltán, a Magyar Kardiológusok Társaságának főtitkára . Az elhízott gyermekeknél pedig a helytelen életvitel miatt van esély már korai években a vérnyomás emelkedésére, a cukorbetegség kialakulására. Az iskolai vizsgálatok esetében 16 éves korban egy záró egészségügyi vizsgálat is megtörténik, ilyenkor a szív- és érrendszer állapotfelmérését is elvégzik. Sajnos a magas vérnyomás megjelenéséhez általában nem tartozik tünet, bár gyanúra adhat okot a fejfájás, szédülés, görcsök jelentkezése, fáradékonyság, orrvérzés, aluszékonyság, látásromlás is.

A látás vizsgálata

Amennyire lehet, már újszülött korban is figyelik a gyermek látását, amely hétről hétre fejlődik születése után. Nincs könnyű dolga a szakembereknek, mert a kisgyermek ritkán jelez, ha nem tökéletes a látása, hiszen neki nincs viszonyítási alapja. Gyakran fejfájás, rossz közérzet, viselkedési zavarok, koncentrációs nehézség, később a gyenge tanulmányi eredmény az, ami felhívhatja a szülő figyelmét a látásproblémára.

"Gyermekkorban a látás és a szem anatómiája még folyamatosan változik. A személyre szabott, időszakonként ismétlődő követés nagyon fontos a gyermekek esetében, mivel hosszú ideig képesek kompenzálni a kóros eltéréseket. Azonban a kompenzáció nem megoldás, ha ugyanis nem korrigálják időben a látáshibákat, akkor tompalátás alakulhat ki. Tompalátásnak (amblyopia) azt nevezzük, amikor a látás fejlődése során az agy és a látópályák nem tanulják meg feldolgozni a vizuális információt. Ilyenkor az egyik - vagy akár mindkét - szem látásélessége nem teljes, illetve a két szem együttes használata, a térlátás, továbbá a kontrasztérzékenység is sérülhet. Az érintett szem ellustul, kancsalíthat is. Ha nem történik kezelés gyermekkorban, akkor a probléma örökre megmarad" - mondja Dr. Barcsay-Veres Amarilla a Budai Szemészeti Központ gyermekszemésze .

Az anyagcsere vizsgálata, cukorbetegség

Az újszülötteknél rutinszerűen végeznek anyagcserebetegség-vizsgálatokat. A születés utáni harmadik napon vesznek vérmintát egy speciális szűrőpapírra. Ám ennek a vizsgálatnak az eredménye nem keverendő össze egy olyan anyagcsere-betegséggel, mely Magyarországon körülbelül minden 1500. gyermeket érint: ez pedig a diabétesz. A gyermekkorban kialakuló cukorbetegség általában az úgynevezett 1-es típusba sorolható, ami egy autoimmun betegség.

A cukorbetegség diagnózisa vérvizsgálatokkal azonnal megállapítható . Ha valakinek nincsenek tünetei, a magasabb vércukorszint akkor is kimutatható.

Ebben az esetben a hasnyálmirigy nem termel inzulint, így azt külön kell bevinni a szervezetbe. A 2-es típusú cukorbetegség inkább a felnőttekre jellemző, de az utóbbi évtizedekben sajnos egyre gyakrabban jelentkezik gyerekeknél is - ennek oka a helytelen életmód, nem megfelelő táplálkozás és testmozgás. Mivel jelenleg a cukorbetegség még nem gyógyítható, ezért arra kell törekedni, hogy a gyermek vércukor értéke legyen a normálishoz közeli, így tünetmentessé váljon.

A betegségre utalhat az, ha a gyerek folyton fáradt, viszket a bőre, folyton iszik (nagy mennyiséget) és emiatt állandóan pisilni jár, jó étvágy mellett is csökken a súlya, romlik a látása, esetleg a sebei lassan gyógyulnak. A gyermekkori szűrővizsgálatok elvégzése nagyban hozzájárul ahhoz, hogy felnőttként egészségesek legyünk. Az időben felfedezett problémák gyermekkorban gyakran jól, könnyebben kezelhetők, életmódváltással, terápiával tünetmentessé tehetők!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.