A biológia furcsa fintora
Az átlagtól eltérő szexuális viselkedés mindig izgatja azokat is, akik az átlagoshoz, úgymond a "normálishoz" sorolják magukat. Kívülállóként nagyon gyors, és általában elég egyszerű vélemények születnek. Az is eléggé korfüggő, hogy mit sorolnak az emberek a szexuális viselkedés zavarához és miben elnézőbbek, mit tartanak eltérő, de még nem zavaró viselkedésnek, illetve kóros állapotnak.
A zavar ott kezdődik, ha valaki saját pszichoszexuális fejlődésében rendellenességet tapasztal. De mi történik, akkor, ha ezt a zavart csak a kívülállók élik meg, mert szembesülnek a mássággal, és akit zavartnak hisznek, annak épp ez a viselkedésforma a legtermészetesebb? Ha a tolerancia mélyebben gyökerezne kultúránkban, esetleg kevesebb zavar támadna a szexuális viselkedések megítélésében is.
A nőies és férfias szerepek mindenki számára tanult viselkedésformák, melyeket többnyire aktuális divatok is befolyásolnak.
Elképzelhető, mennyi konfliktuson kell átvergődnie magát annak az embernek, aki abban a meggyőződésben él, hogy ő a másik nemhez tartozik, és a biológiai szervei csak tévedésből cserélődtek fel. A transzszexuális emberek általában arra is érzékenyen reagálnak, hogy az ő hovatartozásuk tisztán definiálható legyen, és nem szeretnének azonosulni a transzvesztita fogalmával, és egyáltalán nem tartják magukat homoszexuálisnak sem. Belebújva a másik nem "bőrébe", már a másik nemű partnerrel érzik magukat közösségben, így számukra nem az azonos neműek szerelméről van szó. Viselkedésükben is teljesen azonosulnak az áhított nemi szereppel és nőket meghazudtoló finom, sokszor nagyon ízléses külcsínt kölcsönöznek maguknak. Öltözködésükben is inkább természetes, mint izgalmas a másik nem ruháit felvenni.
Viselkedésbeli különbségek
A viselkedésben látható a legnagyobb különbség a transzvesztita és a transzszexuális emberek között, mert a transzvesztitáknak különleges nemi izgalmat okoz a másik nem ruháját viselni, miközben a nemi hovatartozásban nincs vágyuk átalakulni az ellenkező nemre, és a saját nemüket el is fogadják. Többnyire a nőiesség túlzó szerepformálása a legszembetűnőbb a transzvesztita viselkedésmódban. Mosolyra fakasztó gesztusok, nőies hanghordozás, affektálás és kissé színházias viselkedés jellemezheti ezeket az embereket. Valamiféle extravagáns exhibicionizmusban jelenik meg a nemi identitásuk. Valószínű, hogy a feltűnő, kihívó viselkedés miatt sokkal gyakrabban éri őket a perverzitás vádja, mint a más eltérő szexuális viselkedésű embereket, ámbár azt senki nem tudja, hogy az úgymond normális emberek közül hányan gyakorolják a perverzitás különböző módjait.
Nemi identitásukban valóban teret kap a nőies viselkedés, de ugyanakkor valami különös érzékkel ez összekeveredik a férfias nemi szerepekkel, és a kettő kombinációjaként működik.
Szükséges-e az önazonosság szabadsága?
Egyes magyarázatok szerint a transzvesztizmus általános támadás egy széles körben elfogadott nézet ellen, hogy az emberi viselkedés férfiasként vagy nőiesként osztályozható. Kultúrakritikusok szerint az ellentétes öltözködés csak egy megegyezés, és a nemiség a megjelenésében létezik. Ez ebben a formában támadást jelent a személyes identitás valósága ellen, mivel megkérdőjelezi a szabadon választott önazonosság létét. Valószínű, hogy akinek nem okoz gondot a nemi identitás önazonossága, elég furcsa felvetésként éli meg, hogy ez szabad választásként is funkcionálhat. Már csak ezért sem árt elgondolkozni a tolerancia jelentésén. Bár nem valószínű, hogy egyes transzvesztita revüket ilyen társadalom-filozófiai gondolatok mozgatnak, a kultúrtörténetben mindig is kiemelkedő szerepük volt ezeknek a személyes identitásoknak. Az ókori görög dionüszoszi játékok óta lényeges része a színjátszásnak az ellentétes öltözködés. Az Erzsébet-kori Angliában törvény tiltotta a nők színpadra lépését, úgyhogy itt inkább törvényi háttere volt a dolognak, de sok esetben esztétikai okokból, vagy hagyománytiszteletből pártolják a színházi transzvesztizmust, és a színházkultúra többnyire biztos képet tükröz az adott kor társadalmi viszonyairól.
Transzvesztiták más kultúrákban
Szibéria és Észak-Amerika vidékein transzvesztita sámánokat lehet találni. A "szelíd férfinak" nevezett fiatal, mikor megnyilatkozik sámáni elhivatottsága, utasítást kap a neme megváltoztatására. Ez több fokozatból áll: először csak a haját fonja női módra, majd ruházata változik, és a teljes átalakulás után női mesterséget tanul. Berdache néven Észak-Amerikában manapság főként folklór hagyományokban láthatók, de a múltban nagyon sokan rituális szertartás résztvevői voltak, vagy kiemelt társadalmi státusszal rendelkeztek. Nagy erejű gyógyítóknak, a szerelmi mágia szakértőinek, és a női munka végzésében felülmúlhatatlannak tartották őket. Női transzvesztiták sem ismeretlenek, de csak rendkívüli esetben töltöttek be rituális tisztet. Indiában a Hidzsráknak nevezett férfi transzvesztiták többsége prostituáltként él. Valójában a társadalom megbélyegzi őket, mégis rendszeres meghívásokat kapnak, hogy ellássák ősi rituális énekes-táncos feladatukat a fiúgyermek születésének örvendező háznál. Szerencsehozónak tartják őket, és úgy vélik, hogy termékenységet, boldogulást és egészséget hoznak a gyermekre. A japánok onnagatáknak nevezik azokat a férfi színészeket, akik a japán nőknek mutatnak követendő mintát. Egy 18. századi híres onnagata szerint a nő nem képes maradéktalanul megjeleníteni a női szépségeszményt, minthogy csak a saját fizikai sajátosságaira támaszkodhat, így nem fejezi ki az egyetemes, egységbe foglaló egységet.
Forrás: Clifford Bishop: Szex, szerelem, szentség. Helikon Kiadó és Magyar Könyvklub közös gondozásában, Budapest, 1997
Buda Béla: A szexualitásról. A fogamzástól a felnőtté válásig. Tankönyvkiadó, Budapest, 1983.
