A zsidó, keresztény hagyományok ősi eredetükben hasonló elveket követtek, mint az Énekek Énekében is olvashatjuk. Az ortodox egyházi hagyományok azonban a szexualitás elfogadhatósági körét igyekeztek a társadalmi történelmi patriarchális viszonyoknak megfelelően a gyereknemzésre korlátozni. Még a két világháború között is jelentek meg olyan vallási "felvilágosító" könyvek, melyek a fiatalságot pl.: az önkielégítés szörnyű következményeivel riogatták, úgymint gerincsorvadás, impotencia, elbutulás, stb. A fogamzásgátlás minden módszerét elítélték. Hivatalosan mára csak a megbízható művi eszközök használata bűn. Az abortusz mai napig súlyos megítélés alá esik, bár a körülményeket a gyakorló papság nagyobb része figyelembe veszi. Tekintettel vannak többek között a nemi erőszak, vagy fejlődési rendellenesség eseteire.
Az a klinikai és társasági életből leszűrt tapasztalatom, hogy a lelkészek, lelkipásztorok, gyóntatópapok humánusabb gyakorlatot közvetítenek, mint a hivatalos egyházi álláspontok. A serdülőknek nem kell bűnként meggyónniuk az önkielégítést (vagy csak egy szimbolikus miatyánk a megváltása), a gyóntatópap magánügynek tekinti a fogamzásgátlás módját. Sőt egyre inkább elfogadják a szexualitás gyönyörszerző funkcióját, a gyereknemzés mellett.
A szeretkezés célja lehet a kölcsönös élvezetszerzés és nyújtás, az orgazmus átélése is! A mi zsidó-keresztény gyökerű vallási felfogásunk tehát kezd visszatérni a gyökerekhez, a természetes, humánus eredetéhez.
A vallásosság már nem kell, hogy görcsökkel, szorongásokkal megrontsa a nemi életünket. A vallás morális támpontokat kell, hogy nyújtson, szolgálva az egészség, humánum, természetesség elveit. Szerencsére mi szexuálpszichológusok is ritkábban találkozunk olyan szexuális funkciózavarokkal, melynek gyökere az elavult vallásos, "tóth tihaméri" fenyegetésekben rejlik.
