3:1 a szerelem javára
A régi operett címét idézem, azokra az esetekre gondolva, amikor a szerelmeseknek egymásért kell küzdeniük a külvilággal. Mindenki tudja, hogy a szerelem jön - mint az árvíz -, nemigen lehet ellene tenni, legalábbis belülről nem. Tombol az érzés, aki ellene tesz, az kívülálló. Például a szerelmesek valamelyikének szülei, a körülöttük élő felnőttek, jóbarátok, akár az egész falu, valamelyikük régi szerelme (férje, felesége, gyereke). Jöhet az ellenállás, tiltás, zsarolás vagy fenyegetés, innen is üzenem: csak olaj a tűzre! Ma is lehet tragédia a vége (mint egykor Veronában), ma ritkábban, mert a fiatalok önállóbbak, és liberálisabban gondolkodnak róluk. De még mindig próbálnak befolyásolni, beleszólni kívülről. A külső "ellenség" legtöbbször persze jót akar, és mégis fájdalmat okoz, ha kettészakítaná a szerelmeseket a jóslataival. Minél több a fájdalom, annál biztosabban fűzi szorosra a szerelmeseket, míg ketten győzik le a túlerőt: 3:1 a szerelem javára.
Régi idők focija: szerettelek, de már nem
A páron belüli érzelmi vihar igazi fájdalommal jár. Vajon lesz-e valaha olyan elixír, amelyiktől egyszerre szeretünk egymásba (és nem egy Másba!), amelyiktől egyszerre szeretünk ki egymásból? Könnyebb a válás, ha már nem fontos érzelmileg a másik, éppen csak a tárgyakat kell szétosztani, tied-enyém, szevasz, sok szerencsét, szép volt, jó volt, köszönöm, ennyi.
Mérhetetlen a fájdalma az elhagyott szerelmesnek, sokan inkább vállalnának epeműtétet vagy foghúzást helyette. Síró játék: én sírok, te meg játszol velem! A pszichológus dolga ilyenkor hasonló a szenvedélybetegek terápiájához: lassú elszakadás, elvonási tünetekkel, újraépítő stratégiákkal, amíg újra képes az elhagyott szerelmes kiállni a focipályára: itt vagyok, szeressen belém valaki más!
Érzésbiztosítást kötök!
Sokan így képzelik: belefektetnek a kapcsolatba időt, érzést, energiát, pénzt, fiatalságot, tehát jár nekik a hosszú távú viszonzás. Még arra is képesek, hogy szép szertartás keretében kimondják és kimondassák: örökre a tiéd leszek, hűséggel tartozol, ásó, kapa választhat csak el egymástól. /Minden mese így végződött, sokára értettem meg ezt a képet: ha ásóval-kapával temetnek el./ Szóval megérné bebiztosítani a szerelmet, hátha tényleg örökké tart? Csalódást kell okoznom: kitartásra, maradásra, unott házasságra lehet bárkit kényszeríteni, de az érzésében mindenki szabad! Tisztességből lehet helyben maradni, tisztességből eljátszható "mintha még szeretne is", de kérdés: valóban erre vágyik-e a másik? A tiszta ügy az lenne, ha újra és újra kellene megerősíteni a házasságot anélkül, hogy a biztosnak hitt örökkévaló szerelem helyett a durva válás lenne a megoldás. Az érzelmek megtartásáért sokat lehet és kell tenni, de senki szerelmére nincs garancia!
