Az okostelefonosok többet hancúroznak?

Azok a tinédzserek, akiknek okostelefonjuk van, nagyobb valószínűséggel élnek szexuális életet és keresik az online ismerkedés lehetőségeit szexuális céllal, mint azok a fiatalok, akiknek nincs internetes hozzáférésük telefonjukon.

Bár ahogy a mobiltelefonok általában, az okostelefonok is segítik a szülőket abban, hogy nyomon kövessék gyermekeiket, most mégis úgy tűnik, ennek árnyoldalai is vannak. A telefonok többségén ugyanis ma már internet is van, főként azokon, amelyeket a tinik használnak. A Dél-Kalifornia Egyetem kutatói szerint az állandó internethasználat, főleg a letölthető csetes alkalmazások befolyásolhatják a tinik szexuális aktivitását . A kutatásba a szakemberek 1800 középiskolást vontak be, akik 12 és 18 év közöttiek voltak. A diákokat a Los Angeles-i állami iskolákból kérték fel a részvételre, ahol vegyesen tanultak a közép- és alacsony jövedelmű családok gyermekei.

Az eredményekből kiderült, hogy a diákok egyharmadának volt okostelefonja. Lényegében ezek miniszámítogépek és telefonok is egyben. Az ilyen telefonnal rendelkező tanulók 47 százaléka válaszolt úgy, hogy szexuálisan aktív, míg azoknak, akiknek nem volt okostelefonjuk , csak 35 százaléka. Sőt az ilyen telefonnal bírók 17 százalékának volt már szexuális kapcsolata olyannal, akivel az interneten ismerkedett meg, míg a másik csoport tagjainak csak 14 százaléka mondta el ugyanezt. A kutatók azonban arra nem kérdeztek rá, hogy a gyerekek milyen oldalakat látogatnak általában, és arra sem, hogy pontosan hogyan ismerkednek a neten.

Más kutatók, köztük David Finkelhor, a New Hampshire Egyetem Gyermekek Ellen Elkövetett Bűncselekményeket Kutató Központjának igazgatója megkérdőjelezik a felmérést. Szerinte az adatok nem bizonyítják hogy az okostelefonok növelnék a fiatalok szexuális aktivitását, mivel az is lehet, hogy az eleve szexuálisan aktívabbak használják többet a telefonjukat. "Fogadni mernék rá, hogy ha a fiataloknak autójuk van, az szintén növeli a szexuális aktivitásukat. Ez a kutatás biztos, hogy téves érvekkel korlátozná az okostelefonok használatát" - mondta az igazgató, aki azt is hozzátette, hogy a bárokban és a szórakozóhelyeken még kockázatosabb is lehet az ismerkedés. A tanulmányt a Amerikai Közegészségügyi Szövetség éves ülésén mutatták be San Franciscóban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

Változó vastagságú fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést, helyenként (főleg délnyugaton) olykor el is takarhatja a napot. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Főképp északkeleten, majd estétől nagyobb területen kísérhetik élénk lökések az északkeleti szelet.Késő estére 8 és 15 fok közé hűl a levegő. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.
kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!