Árt a kapcsolatnak a szex az első randin?

A Journal of Sex Research című lapban nemrégiben megjelent tanulmány megállapítása szerint hosszútávon árt egy kapcsolatnak az, ha a párok már az első randevún ágyba bújtak egymással.

A vizsgálat során a Brigham Young Egyetem kutatói közel 11 ezer még nem házas személyt követtek nyomon, akik tartós párkapcsolatban éltek. Valamennyiüket megkérték, hogy értékeljék kapcsolatukkal való megelégedettségük mértékét: azt, hogy mennyire képesek hatékonyan kommunikálni párjukkal, valamint azt, hogy mennyire érzik stabilnak a kapcsolatukat.

Az eredmények azt mutatták, hogy a már legalább egy éve együtt lévő párok közül azok voltak legkevésbé elégedettek a kapcsolatukkal, akik már együttlétük legelején, az első néhány hét során szexuális kapcsolatot létesítettek egymással. Ez az arány azután sem változott, hogy egyéb tényezőket - rassz, iskolai végezettség, szexuális partnerek száma, vallási meggyőződés - is figyelembe vettek a szakemberek.

A vizsgálat alátámasztja azokat a korábbi megfigyeléseket, miszerint minél tovább vár egy pár az első együttléttel, annál jobb lesz később a házassága. Hogy az összefüggés hátterében valójában mi állhat, egyelőre még ismeretlen, egyes szakemberek azonban azt feltételezik, hogy azok, akik már az első randin ágyba bújnak párjukkal, később is magasabb szexuális igényeket támasztanak a másik felé, holott a szexuális étvágy idővel a legtöbb kapcsolatban lecsökken.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.