AIDS-veszély a foci VB-n

A HIV/Aids fertőzés mértéke növekedhet a 2010-es világbajnokság alatt - jelentette ki a Dél-Afrikai Nemzeti Aids Tanács (SANAC) pénteken.

"2010-ben jó dolgokat tapasztalhatunk, de veszélyek is leselkednek ránk" - mondta a SANAC plenáris ülését követően Aaron Motsoaledi egészségügyi miniszter. "Természetesen mindenki amiatt aggódik, hogy mit hoz számunkra ez az esztendő. Vajon emelkedik a fertőzöttek száma?" - tette fel a kérdést. "Úgy értem, rengetegen látogatnak majd el hozzánk, sokan a szex miatt érkeznek majd ide, ezt kár is lenne tagadni. Az esemény mindenképpen lezajlik majd, de milyen hatással lesz ez majd az országunkra?"

AIDS

Kgmalema Motlanthe alelnök, a SANAC elnöke elmondta, hogy a sport-és szórakoztató szektor szeptemberben tanácskozik majd, hogy megvizsgálják, miként használhatják fel a sporteseményt a HIV/AIDS elleni küzdelemben. Azt is szeretnék elérni, hogy "maga a rendezvény miatt ne emelkedjen a fertőzöttek száma" - mondta Motlanthe.

A SANAC megjegyezte, hogy a szexmunkások sokkal nagyobb veszélyben vannak a szexuális zaklatás és az erőszak miatt, így számukra igen nehézkes a HIV elleni védelem."Ezzel összefüggésben kértük fel az illetékes szervezeteket, hogy konzultáljanak egymással ebben az ügyben, különös tekintettel annak lehetőségére, hogy legalizálják a prostitúciót" - mondta Motlanthe. A prostitúció engedélyezését a nők védelmében már több minisztérium kezdeményezte a 2010-es FIFA világbajnokság előtt, mivel akkor növekedhet az ilyen jellegű szolgáltatásokkal kapcsolatos igény. A SANAC elhatározta, hogy a következő plenáris ülésre szexmunkásokat is hívnak a problémáik megbeszélése végett.

Motsoaledi elmondta, hogy a prostitúció legalizálása igen gyakori téma, de a SANAC még nem döntötte el, hogy támogatja-e az elképzelést. "A téma nagyon érzékeny területeket érint: erkölcs, kultúra és így tovább. Eldöntöttük, hogy a következő plenáris ülésen számítunk a jelenlétükre, és ők majd elmondhatják a saját álláspontjukat" - mondta Motsoaledi.

Míg a SANAC felismerte, hogy a férfiak körülmetélése nem biztosít teljes védelmet a HIV-fertőzés átadásával szemben, az egészségügyi minisztériumot arra késztette, hogy miként tehetnék szélesebb körben elérhetővé a beavatkozást, mondta Motlanthe.

2008-ban több mint ötmillióan fertőződtek meg HIV-vel Dél-Afrikában. A kormány reméli, hogy 2011-re a fertőzések számát sikerül a felére visszaszorítani.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Hazánk nagyobb részén erősen felhős vagy borult idő várható, és az ország nyugati felén többfelé várható eső. Az északkeleti, keleti tájakon továbbra is szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőzet, viszont párássá válhat a levegő, köd képződhet. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +8 fok között valószínű, a legalacsonyabb értékeket a keleti, északkeleti kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken mérhetjük. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra