Kiderült: az ellentétek mégsem vonzzák egymást

A tudomány megcáfolta ezt a gyakran hangoztatott párkapcsolati alaptézist.

Régóta tartja magát a párkeresés kapcsán az a nézet, hogy az ellentétek vonzák egymást: vagyis a forróvérű emberek a visszahúzódóbb, csendesebb társuk mellett érezhetik jól magukat, és fordítva. Egy, a Phys.org által szemlézett friss tanulmány erre próbált választ találni. Az átfogó, több millió ember párkapcsolati adatait feldolgozó kutatás eredménye szerint a bölcsesség nem állja meg a helyét, sokkal inkább a hasonló tulajdonságokat keressük a párkeresés során.

Mit keresnek egymásban a párok?

A Nature Human Behavior folyóiratban a napokban publikált kutatás eredménye szerint a vizsgált személyiségvonások, tulajdonságok és preferenciák a párok 82-89 százalékánál hasonlóak voltak, és mindössze 3 százalékuknál figyeltek meg jelentős eltéréseket.

párkapcsolat
Az ellentétek nem feltétlenül vonzák egymást. Fotó: Getty Images

A Coloradói Egyetem kutatócsoportja korábbi vizsgálatok adatait összesítette, amelyek több mint 100 évet ölelnek át, hiszen a legkorábbi kutatás még 1903-ból származik. Kizárólag heteroszexuális párkapcsolatok szerepeltek az adatbázisukban, így az azonos neműek kapcsolataira nem általánosíthatóak az eredmények.

Talán nem meglepő, hogy az életkor tekintetében többnyire nem találtak jelentős eltérést a párok tekintetében. A párok között különösen nagy hasonlóságot figyeltek meg a politikai és vallási attitűdök, az iskolai végzettség és az IQ-szint tekintetében. A dohányzáshoz, illetve alkohol- és kábítószer-fogyasztáshoz is többnyire hasonlóan állnak hozzá a felek egy párkapcsolatban. Még a korábbi szexuális partnerek száma is nagyrészt hasonló a párok többségénél.

Bizonyos személyiségjegyek kapcsán azonban a kutatók szinte semmilyen összefüggést nem figyeltek meg. Meglepő módon ilyen az extrovertáltság és introvertáltság kérdése is. "A valóságban ez olyan, mint egy érme feldobása: az extrovertáltak hasonlóan nagy valószínűséggel kötnek ki extrovertáltakkal, mint introvertáltakkal" - mondta Horwitz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +34 °C
Minimum: +18 °C

Általában napos, száraz idő várható, de hazánk északnyugati, északi felére időszakosan fátyolfelhők, illetve az északnyugati tájak fölé vastagabb felhők is érkezhetnek. Utóbbiakból a nyugati, északnyugati határvidéken néhány csapadékgóc nem kizárt. A déli, délnyugati szél főként az Észak-Dunántúlon megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 32 és 37 fok között alakul.Késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.