Szó szerint is halálra unhatjuk magunkat?

Egy új kutatás szerint van kapcsolat az unatkozás és a korai halál között.

Egy új kutatás szerint van kapcsolat az unatkozás és a korai halál között. Az International Journal of Epidemiology áprilisi számában megjelenik egy kommentár, melyben a szakértők kifejtik, lehetséges, hogy minél többet unatkozunk, annál nagyobb a valószínűsége, hogy korán halunk meg.

Annie Britton és Martin Shipley a Londoni Egyetem munkatársai arra figyelmeztet, hogy az unalom önmagában még nem öl, de lehet az egyik tünete más kockázatos viselkedésformáknak, mint például az italozás, dohányzás, drogozás vagy pszichológiai betegségek. A kutatók kérdőíveket elemeztek ki, melyeket több mint 7 500 londoni önkéntes töltött ki 1985 és 88 között (35-55 éves korig). Britton és Shipley ezután megnézte, hogy közülük hányan haltak meg 2009 áprilisáig.

Miokardiális infarktus

Azok, akik nagyfokú unalomról számoltak be, két és félszer nagyobb eséllyel haltak meg szívbetegségben, mint azok, akik el tudták magukat foglalni. Miután a szerzők statisztikai igazítást végeztek már lehetséges kockázati faktorokra (fizikai aktivitás, foglalkoztatási arány), ez a hatás csökkent. Más szakértők szerint bár a kutatás csak előzetes jellegű volt, az unatkozás és a szívproblémák növekedése közti összefüggés lehetséges, sőt esetleg közvetlenül ki is mutatható.

"Az unatkozó ember valószínűleg nem érez elég motivációt arra, hogy helyesen táplálkozzon és egészségesen éljen. Így sokkal nagyobb az esélyük valamilyen keringési elváltozásra" - mondta Dr. Christopher Cannon a Harvard Egyete orvosi karának adjunktusa, az Amerikai Kardiológus Szakkollégium szóvivője. Azt is elmondta, hogy ha az unalom depresszióhoz köthető, akkor nem meglepő, hogy hajlamossá tesz az infarktusra. A depressziót már régóta a szívbetegségek egyik kockázati faktorának tekintik. Cannon elmondta azt is, hogy elképzelhető, hogy az unatkozó emberek szervezetében veszélyes hormonok szabadulnak fel, melyek ártanak a szívnek. Britton és Shipley szerint az unatkozás valószínűleg nem önmagában halálos. "Az unalom állapota majdnem biztosan más kockázati faktorok kiváltó tényezője" - írták.

"Azok, akik unatkoznak, valószínűleg rossz egészségi állapotban is vannak." Mások szerint az unalom ugyanolyan veszélyes lehet, mint a stressz. "Az unatkozás nem ártalmatlan!" - mondta Sandi Mann, a Közép-Lancashire Egyetem foglalkozáspszichológus előadója, aki az unatkozást tanulmányozza. Elmondása szerint az unatkozás az agresszió elnyomásához kötődik, mely emelheti a vérnyomást és rontja az immunrendszer természetes működését. "Akik unatkoznak, általában többet esznek és isznak, de valószínűleg nem répát és zellert majszolnak." Mann azért azt is hozzátette, hogy csak krónikus esetben van ok aggodalomra. "Időnként mindenkivel előfordul, hogy nem tudja, mit kezdjen magával, ez teljesen természetes."

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, majd napközben nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!