Nárcisztikus személyiség: 9 jel, amelyből könnyen felismerheted

Ha valaki sokat beszél magáról, és folyton mások visszajelzéseit várja, még nem feltétlenül nárcisztikus. Ezeken kívül ugyanis még számos egyéb dolog is jellemző lehet a nárcisztikus személyiségzavarral élőkre.

A nárcisztikus személyiségzavar jóval több egyszerű önimádatnál vagy beképzeltségnél. Az érintettek többségének valójában a bizonytalan önértékeléséből fakad ez a sokak számára taszító viselkedés, és a manipulációt sem feltétlenül tudatosan űzik mesteri szinten. Nem lehet tehát kijelenteni egyértelműen, hogy minden nárcisztikus gonosz vagy rossz ember – ha azonban egy ilyen személyiséggel szeretnénk kapcsolatot ápolni, fel kell készülnünk arra, hogy sérülni fogunk lelkileg.

Fontos leszögezni, hogy bizonyos nárcisztikus személyiségjegyek minden emberben megtalálhatóak. Nem ördögtől való tehát, ha időnként dicsekszünk, irigykedünk valaki sikereire, vagy esetleg vágyunk a környezetünk elismerésére. Ha viszont személyiségzavarról van szó, akkor az adott ember szinte minden mozzanatát ezek a személyiségjegyei határozzák meg, és sokszor nincs is tudatában annak, hogy viselkedésével bánt másokat – vagy nem elég empatikus ahhoz, hogy ezzel érdemben foglalkozzon.

nárcisztikus személyiségzavar
Számos viselkedési minta jellemző lehet a nárcisztikus személyiségzavarral élőkre. Fotó: Getty Images

Így ismerheted fel, ha valaki a környezetedben nárcisztikus

Ahogy azt a PsychCentral ismertetője is kiemelte, a Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyvének 5. kiadása (DSM-5) kilenc kritériumot határoz meg a nárcisztikus személyiségzavar klinikailag diagnózisához, amelyből legalább ötnek igaznak kell lennie az illetőre. Ezek az alábbiak:

  1. túlzott önérzet;
  2. gyakori fantáziálás a korlátlan sikerről, hírnévről és hatalomról;
  3. különlegesség érzése, amely miatt megválogatják, milyen státuszú emberekkel kerülnek kapcsolatba;
  4. vágy arra, hogy csodálják őket;
  5. úgy érzik, joguk van kimondani és megtenni dolgokat, amelyeket a többség nem tehet;
  6. érdekkapcsolatok kialakítása;
  7. empátia hiánya;
  8. irigység másokra, vagy az a meggyőződés, hogy mások irigyek rájuk;
  9. arrogáns, gőgös viselkedés.

Ezek is jellemezhetnek egy nárcisztikust

A nárcizmushoz gyakran társul perfekcionizmus, manipulatív viselkedés és figyeleméhség is. Mivel a nárcisztikus személy rendszerint felsőbbrendűbbnek gondolja magát, másokat általában lebecsül.

Nagy szüksége van arra, hogy azt érezze, ő kontrollál, ez pedig könnyen átcsap kizsákmányoló magatartásba. Vágyik az állandó dicséretre, a kritikát azonban nehezen kezeli. Tetteiért jellemzően nem vonható felelősségre, és szabályosan retteg az intenzív érzések átélésétől.

Így lehet kiszúrni a nárcisztikusokat – Ha ezt látod a másik arcán, menekülj!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd ritkulását követően jobbára gyengén vagy közepesen felhős időre számíthatunk - több felhő elsősorban északkeleten, keleten lehet helyenként. Az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet is érkezik, de e mentén is kicsi a csapadék esélye. A napközben csupán időnként élénk nyugatias irányú szél estétől, késő estétől fokozatosan északnyugatira, északira fordul az érkező hidegfront mentén, ahol már előfordulhatnak erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!