Legalizálná a kannabiszt Németország

A német kormány megszüntetné a kannabisz besorolását illegális kábítószerként.

Nem minősítené többé illegális drognak a kannabiszt a német szövetségi kormány, és szigorú szabályozás alá venné a pszichoaktív szer piacát – jelentette be Karl Lauterbach egészségügyi miniszter szerdán Berlinben.

Cél a feketepiac visszaszorítása

A tervezett szabályozás alapelveit ismertető tájékoztatóján a miniszter elmondta, hogy a kannabisz illegális kábítószerként kezelésén, vagyis a szer termesztésének, értékesítésének és fogyasztásának tiltásán alapuló hozzáállás kudarcos, mert egyre inkább növekszik a fogyasztás, bővül a feketepiac, és emelkedik a szer hatóanyagtartalma. Ezért új megoldásokra van szükség – fejtette ki a miniszter, kiemelve, hogy a holland mintát nem lehet követni, mert az egyesíti a liberális szabályozás összes hátrányát.

Hangsúlyozta: a kormány célja nem a fogyasztás további növelése, hanem a gyermek-, az ifjúság- és az egészségvédelem erősítése és a feketepiac visszaszorítása. Ezért a tervek szerint szigorú korlátok és állami felügyelet mellett engedélyezik a szer előállítását, forgalmazását és fogyasztását. Első lépésként egyeztetést kezdenek az Európai Bizottsággal, hogy feltárják, megfelelnek-e a német elképzelések az európai uniós és egyéb nemzetközi előírásoknak. Második lépésként a tapasztalatok alapján jogszabálytervezetet készítenek, amelyet a törvényhozás elé terjesztenek – ismertette a miniszter.

kannabisz
Szigorú korlátok között engedélyeznék a kannabisz fogyasztását. Fotó: Getty Images

A fogyasztást 18 éven felülieknek engedélyezhetik, ők legfeljebb 20 és 30 gramm közötti mennyiséget vásárolhatnak és birtokolhatnak, és saját fogyasztásra három tő kendert termeszthetnek. Mérlegelik, hogy a 18-21 éves korosztály számára felső határt vezessenek be a hatóanyag-tartalomra – tette hozzá Karl Lauterbach. Mint mondta, erre azért lehet szükség, mert a fiatalkori rendszeres kannabiszfogyasztás súlyos egészségi kockázat, hiszen a kannabisz hatóanyaga – a tetrahydrocannabinol (THC) – anyagcsere-rendellenességeket idézhet elő a fiatalok agyában, hozzájárulva pszichés betegségek kialakulásához.

A kannabisz üzleti alapú előállítását engedélyhez kötik, és a növény termesztésétől kezdve a feldolgozáson, raktározáson és szállításon keresztül a nagy-, illetve kiskereskedelmi értékesítésig a teljes láncolatot hatósági ellenőrzés alá veszik. A kiskereskedelmi forgalmazás korhatár-ellenőrzéssel történhet, méghozzá kizárólag a hatósági engedéllyel rendelkező szaküzletekben és szükség esetén gyógyszertárakban. A tervek szerint az árusítóhelyeken nem engedélyezik a fogyasztást. A kannabisz reklámozását tiltják majd, és bevezetnek egy különleges jövedéki adót, az úgynevezett kannabiszadót – ismertette a miniszter.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra