Drogjelző pohár a biztonságos buliért

Egy új találmány segítségével kiszűrhető, ha drogot csempésznek italunkba: az oldalán lévő csíkok elszíneződnek.

Az amerikai Worcester Polytechnic Institute-on diplomázott Mike Abramson kémiaprofesszorai segítségével fejlesztett ki egy olyan speciális poharat, amely az oldalán lévő csík elszíneződésével jelzi, ha drog került a pohárba.

Mike Abramson azt követően fogott az eszköz kifejlesztésébe, hogy - elmondása szerint - három éve egy buliban valaki drogot tett az italába, amelynek következtében teljesen kiesett pár óra az életéből. Az eszköz használata rendkívül egyszerű: a pohár oldalán egy jelzőcsík van, amely vörösre színeződik a drog hatására. A találmányt hamarosan forgalomba is hozhatják.

Az elmúlt időszakban Magyarországon is egyre több esetről számoltak be, amikor - az egyébként színtelen és szagtalan, folyékony vegyület -, az úgynevezett Gina nevű drogot adták be gyanútlan lányoknak, ezzel "megtörve ellenállásukat". A drog jellemzője, hogy már pár csepp eszméletvesztést okozhat, ráadásul hónapokra törli az összes emléket, ébredés után semmire sem emlékszik a használója az éjszakából. Eddig azt tanácsolták a Ginától tartóknak, hogy csak olyan italt fogyasszanak, amelyet a szemük előtt nyitnak ki. A most kifejlesztett pohár újabb módja lehet a biztonságos bulizásnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!