Csökkenti az IQ-t a marihuána

Egy friss kutatás kimutatta, hogy azoknak a tiniknek, akik rendszeresen szívnak marihuánás cigarettát, idővel csökkenni kezd az intelligenciaszintjük, illetve egyéb mentális funkcióik is romlásnak indulnak.

A című lapban közzétett vizsgálat során a szakemberek több mint ezer 1972-73-ban született új-zélandit követtek nyomon, akiknek először 13 évesen mérték meg IQ-szintjét, amikor még egyikük sem fogyasztott marihuánát, majd 38 évesen megismételték a tesztet. Emellett 18 éves koruktól kezdve néhány évenként valamennyiüket megkérdezték, fogyasztottak-e marihuánát, vagy netán függővé váltak-e tőle. Az alanyok nagyjából öt százaléka számolt be arról, hogy még 18 éves kora előtt hetente egynél több alkalommal használt marihuánát, illetve arról, hogy a tanulmány ideje alatt rövidebb-hosszabb ideig függővé is vált.

A vizsgálatok kimutatták, hogy azok, akik még tizenévesen rendszeresen - azaz legalább hetente egyszer - szívtak füvet, illetve akik még 18 éves koruk előtt függőkké váltak, valamint akik felnőttként sem hagytak fel ezzel a szokásukkal, 38 éves korukra átlagosan 8 ponttal alacsonyabb eredményt értek el az IQ-teszten a korábbi eredményükhöz képest. Akik csak később kezdtek el komolyan füvezni, nem tinédzser éveikben, szintén visszaesést mutattak az intelligenciaméréskor, de kisebb mértékben. Emellett a marihuána-fogyasztók hozzátartozóinak beszámolóiból az is kiderült, hogy az érintetteknél gyakran tapasztaltak figyelemromlást vagy koncentrációhiányt is.

A tanulmányt készítő Madeline Meier, a Duke Egyetem munkatársa kifejtette, hogy a mostani vizsgálati eredmények megerősítik azokat a korábbi feltételezéseket, miszerint a kannabisz a tizenévesek számára, akiknek az agya még fejlődésben van, komoly idegi károkat okozhat, még abban az esetben is, ha később abbahagyják vagy csökkentik a marihuána-fogyasztást. Ezért a szakemberek minden fiatalt arra intenek, hogy vegyék komolyan a figyelmeztetéseket, és ne higgyenek azoknak a félrevezető információknak, miszerint a marihuána egy teljesen ártalmatlan szer lenne.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Jobbára borult idő várható. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik: hazánk északkeleti, északi felén kezdetben kiterjedt, helyenként intenzív havazásra, egyes tájakon átmeneti vastag hótakaró kialakulására kell számítani - a főváros térségében és az Északi-középhegység tágabb környezetében az esti órákig kitartóan havazhat. Ezzel párhuzamosan azonban délnyugat, dél felől egyre többfelé ónos esőbe, fagyott esőbe, majd egyre inkább esőbe vált a halmazállapot - tartósabb ónos esőre a középső országrészben van kilátás. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.A maximum többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél kissé magasabb értékeket is mérhetnek. Késő este is hasonló hőmérsékletre lehet számítani, enyhül az idő. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.