Nem egyetlen kór, hanem egy betegségcsoport
A szkizofrénia elnevezés nem egyetlen kórállapotot jelöl, hanem különböző, a pszichés működést érintő agyi betegségeknek, pszichotikus állapotoknak az összefoglaló neve. Ezeknek-bár különböző mértékben- közös jellemzője, hogy a beteg akarata, gondolatai és érzelmei mintegy szétesnek, a pszichés működés, a külvilággal való kapcsolattartás (valóságészlelés, érzékelés, kommunikáció), illetve a gondolkodás és az érzelmi élet legkülönbözőbb területén mutatkozhatnak zavarok. A betegségcsoport nevét a betegség egy svájci kutatója, Eugen Bleuler pszichiáter a görög "szkhidzó" (hasít) és a "phren" (szellem) szavakból alkotta, a széteső személyiségre utalva. A kiváltó okokat nem sikerült teljességgel feltárni: a kutatók szerint a betegség kialakulásában szerepe lehet az öröklött hajlamnak, az agyban játszódó biokémiai folyamatok zavarának, például a dopamin nevű neurotranszmitter nem megfelelő anyagcseréjének, idegfejlődési zavaroknak, születéskori oxigénhiányos állapotnak. A kialakulás rizikóját a beteg szociális háttere, családi és érzelmi körülményei, az életében bekövetkező esetleges traumák, a stresszhatások növelhetik.
Széteső személyiség
Alvászavarok, nyugtalanság és a viselkedés, az addig jellemző gondolkodásmód változása, az észlelés zavarai jelezhetik először a bajt. Téves érzékelések, hallucinációk jelentkeznek, például hangokat hall, amelyekről úgy érzi, hogy irányítják, utasításokat adnak neki. A gondolkodás megváltozását tartalmilag a koncentráció nehézkessége, az ítélőképesség zavara, a téveszmék megjelenése, formailag a kusza, logikátlan gondolatmenetek, furcsa képzettársítások jellemzik. A gondolkodás zavarai a külső kommunikációban is megnyilvánulhatnak: a mondatfűzés kuszává, a beszéd összefüggéstelenné, érthetetlenné válhat, figyelme elkalandozik, nem a beszélgetőtársra reagál. A beteg érzelmi élete, a családjával, a barátaival való kapcsolata is megváltozik, igen gyakran elszíntelenedik, örömtelenné, fásulttá, közönyössé, motiválatlanná válik, ezért az addigi kapcsolatrendszere fokozatosan leépül, elsivárosodik, helyét a "belső magány", a befelé fordulás veszi át. Az is előfordul, hogy éppen ellenkezőleg: átmenetileg érzelmi "feldobottság", emelkedett hangulat jelentkezik nála. Erős érzelmeket válthat ki benne a hallucinációktól való visszatérő félelem, az állandósult szorongás is, amelyek miatt a külvilágot egy nyomasztó, ellenséges közegnek kezdi tartani. Nemegyszer maguk a tünetek, a beteg magába zárkózottsága, a téves érzékelésen alapuló téves ítéletei akadályozzák meg, hogy a hatékony kezelése mielőbb elkezdődjön, hiszen a legtöbb érintettnek nincs betegségtudata, azt fogadja el valóságnak, amit érez, gondol, nehezen győzhető meg arról, hogy tévedés áldozata. A tünetek tehát igen sokfélék, de alapvetően két csoportba sorolhatók, a betegségnek két jellegzetes megjelenési módja különíthető el.
Működési többlet és hiány a pszichés működésben
Egy neves kutató, Crow aszerint osztotta fel a szkizofrénia legjellemzőbb tüneteit, hogy a szokott, egészséges pszichés működéshez képest többlet vagy hiány jelentkezik a betegnél. Túlműködésnek, másként pozitív tüneteknek tekintette például a rohamok idején kialakuló téves érzékeléseket, a "gondolat-felhangosodást", a hallucinációt, a vélt külső erők irányítását, a felfokozott érzelmi állapotot, hiszen ezekben az esetekben a beteg mintegy hozzátesz a valósághoz. Negatív tünetek közé sorolta ezzel szemben azt, amikor a normális pszichés működés intenzitása, kiterjedtsége csökken: koncentrálatlan, széteső gondolkodás, elszíntelenedő személyiség, kiüresedő érzelmi élet, fásultság, motiválatlanság, illetve a tetterő, az ambíciók hiánya jellemző. Ez a kettősség megjelenhet a beteg mozgásának megváltozásában is: az egyik esetben a céltalan, szokatlan, suta, darabos, de erőteljes mozdulatok, a kézremegés, a "túlmozgás", a másik, negatív formában a mozgás beszűkülése, akár a teljes mozdulatlanságba dermedés is előfordulhat.
Kezelhető és stabilizálható
A szkizofrénia nemcsak a beteg testi-lelki működésére van hatással, hanem az egész életére, családi és társadalmi kapcsolataira, munkaképességére, egzisztenciájára kihat. Ezért a kezelésében az elsődleges gyógyszeres terápia (szükség szerint antipszichotikumok, szorongásoldók, antiepileptikumok alkalmazása) mellett a pszichoterápia és a szociális gondozás is rendkívül fontos. A modern gyógyszeres kezelésnek köszönhetően a betegek állapota jól karbantartható, az akut fázisok előfordulása ritkább és a kórházi kezelés is csak tizedannyi esetben válik szükségessé. A kezelés fontos feladata a beteg pszichés gondozása, betegségéről, állapotáról való felvilágosítása, a mindennapi életbe való beilleszkedést segítő mozgás- és művészeti, az úgynevezett összetett terápia bevezetése és a szociális háttér felmérése is. Szükség esetén sokat segíthet a családdal való kapcsolattartás, hiszen a szkizofrén betegek állapota, a társadalomba való beilleszkedése vagy éppen kirekesztődése nem utolsó sorban azon is múlik, hogy a beteg családja mennyire segítőkészen, megértően áll mellette.
