A világon elsőként betiltanák a dohányzást a britek

Hamarosan bevezethetik az Egyesült Királyságban, hogy a 2009 után születettek számára tilossá válik dohányárut eladni.

A hagyományos dohánytermékek és az elektromos cigaretták árusításának tilalmát Rishi Sunak brit miniszterelnök terjesztette elő tavaly ősszel – írja az InfoRádió. A napokban aztán a londoni parlament is elfogadta a törvénytervezetet, amelyről így még a Lordok Házának és az alsóháznak kell majd szavaznia. Mivel azonban mind a jobb-, mind a baloldalról támogatásra talált a javaslatot, nagy valószínűséggel hatályba kerülhet.

A gyakorlatban a tiltás azt jelentené, hogy a jelenleg 14-15 éves britek és az őket követő korosztályok legálisan soha nem vásárolhatnának dohánytermékeket. Az Egyesült Királyság lehet ezzel az első állam a világon, amely lényegében betiltja a dohányzást. A közelmúltban hasonló intézkedésre készült Új-Zéland is, mint azonban arról beszámoltunk, végül a kormányzat visszavonta az érintett törvénycsomagot, amely idén júliusban lépett volna érvénybe.

Mint az az Egészségügyi Világszervezet (WHO) honlapján olvasható, a dohányzás a leszokni nem tudó fogyasztók felénél halált okoz. Évente mintegy 8 millió haláleset köthető a káros szokáshoz, beleértve 1,3 millió olyan áldozatot is, akik halálához passzív dohányzás járul nagymértékben hozzá. A brit törvénytervezet kapcsán a Blikk megkérdezte olvasóit, hogy ha ők dönthetnének, betiltanák-e Magyarországon a dohányzást. A kétezer válaszadó több mint fele, 53 százaléka nem habozna megtenni ezt a lépést.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájakon már megjelenik némi felhőzet, melyből a határ közelében néhol zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé hűl le a levegő. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!