Minél kisebb a gyerek váláskor, annál rosszabbra számíthatnak a szülők

Egy friss kutatás szerint a válásnak nagyobb hatása van a gyerek-szülő kapcsolatra, amennyiben a gyermek első néhány életévében kerül rá sor.

A vizsgálatok azt mutatták ki, hogy azoknak, akiknek még egészen kicsi korában elváltak a szülei, felnőttkorukban kevésbé lesz stabil a kapcsolatuk saját szüleikkel, mint azoknak, akik már nagyobbak voltak, amikor szüleik szétköltöztek.

A című lapban közzétett két tanulmányban R. Chris Fraley, az Illinois Egyetem munkatársa, illetve Marie Heffernan egyetemi hallgató elsősorban a válásoknak a későbbi szerelmi kapcsolatokra, illetve a szülő-gyermek kapcsolatra gyakorolt hatásait vették górcső alá. Az első vizsgálat során a szakemberek 7735 személyt kísértek figyelemmel, akik korábban részt vettek egy internetes felmérésen, és akiknek közel kétharmadánál elváltak a szülők, átlagosan a megkérdeztettek 9 éves korában. Az eredmények azt mutatták, hogy azok a személyek, akik elvált szülők gyermeki voltak, kevésbé érezték biztosnak jelenlegi kapcsolatukat a szüleikkel, a legbizonytalanabbnak pedig azok ítélték meg szüleikkel való kapcsolatukat, akiknél a válás még 3-5 éves koruk előtt történt meg.

Hasonló, ám jóval kisebb mértékű összefüggés volt kimutatható aközött, hogy valakinek elváltak a szülei , illetve aközött, hogy később milyen minőségű szerelmi kapcsolatban volt része az illetőnek, amiből a szakemberek arra következtetnek, hogy a válás elsősorban a szülő-gyermek kapcsolatra hat ki, illetve - amint azt további kutatások kimutatták - azon belül is elsősorban az apa-gyermek kapcsolatra. Utóbbi jelenség magyarázatának céljából a szakemberek egy második felmérést is elvégeztek, melyből kiderült, hogy a megkérdezett elvált szülők gyermekeinek 74 százaléka a válást követően az anyánál maradt, 11 százalék az apánál, a többiek pedig nagyszülővel vagy más gondviselővel. A vizsgálatokból kiderült, hogy azoknak a személyeknek, akik az anyjuknál maradtak, sérülékenyebb volt a kapcsolatuk az apjukkal, és fordítva, akik az apjukkal nőttek fel, azoknak az anyjukkal volt kevésbé stabil a viszonya.

Noha még korai lenne messzemenő következtetéseket levonni, az már most tisztán látszik, a későbbi szülő-gyermek viszony minőségében fontos szerepet játszik az együtt töltött idő, és talán azt is segít jobban megérteni ez a mostani kutatás, miért van az, hogy míg egyesek jó kapcsolatot ápolnak szüleikkel, mások bizalmatlanok velük szemben, és nem érzik úgy, hogy bármiben számíthatnának rájuk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Hajnalra a legtöbb helyen csökken a felhőzet. Ekkorra a déli megyékben a gyenge csapadék is mindenhol megszűnik, azonban az Északi-középhegység vidékére felhők sodródnak, amelyekből zápor nem kizárt. A szél mérséklődik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között alakul, de az északi völgyekben 10 foknál is hidegebb lehet. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?