Nem értek be a kórházba, mentőben jött világra a kis Boglárka

A mentőautóban hozta világra egészséges kislányát egy Csongrád-Csanád megyei kismama csütörtökön.

A nő fájásai este kezdődtek, majd hirtelen sűrűsödni kezdtek, ezért a család kihívta a mentőket. Mint az az Országos Mentőszolgálat pénteki Facebook-bejegyzésében olvasható, a mentésirányítás azonnal riasztotta a legközelebb egységet. Amikor megérkeztek a helyszínre, a mentősök megvizsgálták a kismamát, és a mentésirányítással egyeztetve elindultak vele egy feléjük tartó esetkocsi felé.

A mentésirányításban ezt nevezik randevúelvnek: amikor egy alapszintű, avagy BLS mentőegység elindul a beteggel egy közeledő emelt szintű, avagy ALS mentőegység felé, majd előre egyeztetett helyen találkoznak, és közösen folytatják az ellátást. Itt is ez történt volna, csakhogy az események út közben felgyorsultak. A mentőegység így félreállt, és felkészült a szülés levezetésére.

A kismama mindössze néhány perc alatt egészséges kislánynak adott életet, aki rögtön fel is sírt. Szüleitől a Boglárka nevet kapta. Rövidesen aztán az esetkocsi és egy koraszülöttmentő is megérkezett. A kislányt és anyukáját végül stabil állapotban szállították kórházba. Posztjában a mentőszolgálat mindkettejüknek boldog és egészséges életet kíván.

Borítókép: OMSZ

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra