Lesz-e bármikor nemek közötti egyenlőség?

Az Európai Unió továbbra is rendkívül lassan halad előre a nemek közötti egyenlőség terén. Az irány jó, de még messze a cél - írta jelentésében a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete (EIGE).

Az EU szakosodott ügynökségének friss értékelése szerint az EU-átlag tekintetében a vonatkozó mutató csupán egy ponttal nőtt két év alatt, így most 67,4 ponton áll. Ezt a ranglistát Svédország (83,6 pont) és Dánia (77,5 pont) vezeti. A legtöbb javítanivalója pedig Görögországnak (51,2 pont) és Magyarországnak (51,9 pont) van. A legnagyobb fejlődést Portugália és Észtország mutatta fel 3,9 és 3,1 pontos javulással.

nők, férfiak, nemek közötti egyenlőség, nemi egyenlőtlenség
A munka világában is érezhető a nemi egyenlőtlenség. Fotó: iStock

Kevés a női döntéshozó

A legalacsonyabb pontszámot elérő terület a "hatalom", amely a döntéshozásban fennálló egyenlőséget vizsgálja, mégis ez fejlődik a leggyorsabb ütemben. Ez főként a vállalatvezetésben részt vevő nők egyre magasabb arányának köszönhető, noha ez csak néhány tagállam esetén mondható el. A legmagasabb pontszámot az egészségügy terén mérték.

"Nem kell a nő, mert elmegy szülni" - olvassa el korábbi cikkünket!

"Jó irányba haladunk, de még mindig messze vagyunk a céltól. A mutatónk, amely egyféle referenciaként szolgál a nemek közötti egyenlőség EU-n belüli helyzetéről, azt mutatja, hogy az uniós tagállamok csaknem fele 60 pont alatt teljesít. Rendkívül fontos, hogy gyorsabban haladjunk előre" - közölte Virginija Langbakk, a szervezet igazgatója. Az idei mutató elkészítése során különös figyelmet kapott a munka és magánélet egyensúlya, és annak összefüggése a nemek közötti egyenlőséggel.

Mikor jön a változás?

"A nemek közötti egyenlőtlenség hátráltatja Európát abban, hogy teljesen kiaknázza saját lehetőségeit. Büszke vagyok arra, amit eddig elértünk, de most már valós eredményekre kell váltanunk intézkedéseinket. A munka és a magánélet közötti egyensúlyról szóló, idén elfogadott irányelvünk gyökeres változást hozhat Európa-szerte" - emelte ki Vera Jourová illetékes uniós biztos.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra