Az önfeláldozó szülők sem boldogtalanok

A legújabb kutatás szerint boldogabbá teszi a szülőt az, ha a gyermekét önmaga elé helyezi. Az állítás megkérdőjelezi azt az általános elméletet, hogy azok a szülők, akik nagymértékben részt vesznek gyermekük életében, feláldozzák a saját boldogságukat.

A holland pszichológus kutatócsoport szerint az olyan gúnynevek, mint a "helikopterszülő" vagy "anyaoroszlán", rontja az azokról a szülőkről alkotott képet, akik gyermeküket helyezik a családi élet középpontjába, és úgy vélik, hogy a szülőknek kell az utolsónak lenniük a fontossági sorrendben. A valósában a gyermek boldogságának maximalizálására fordított erőfeszítéseiknek köszönhetően ezek a szülők jobban élvezik az életet és szülői szerepüket .

Az amszterdami VU egyetem kutatói Claire Ashton-James vezetésével 322 olyan szülő részvételével végzett két kutatást, akiknek legalább egy 18 éven aluli gyermeke él otthon. Az első kutatásban egy gyermekközpontúságot mérő kérdőívet töltöttek ki, amelyben olyan kijelentések helyességéről kellett dönteniük, mint például "A gyermekem boldogsága fontosabb számomra, mint a saját boldogságom." A második kérdőív a szülők boldogságát és céltudatosságát mérte olyan kijelentésekkel, mint "A gyermekem ad értelmet az életemnek".

Boldogabbá teszi a szülőt az, ha a gyermekét önmaga elé helyezi

Az eredmények alapján kiderült, hogy a gyermekcentrikus szülők jelentősen nagyobb valószínűséggel számoltak be nagyobb mértékű boldogságról és a gyermeknevelésből eredő céltudatosságról . Az ilyen szülőkben erősebbek voltak a pozitív érzések, gyengébbek a negatív érzések, és úgy érezték, hogy a gyermeknevelés során életüknek több értelme van.

A szaklapban megjelent tanulmány szerzői összegzésként a következőket írták: "Kimutattuk, hogy jelentős pozitív összefüggés van a gyermekcentrikusság és a szubjektív boldogság, valamint a szülő gyermeknevelésből eredő céltudatossága között."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Élénk, majd délelőttől erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.