A legtöbb magyar emiatt aggódik

A korrupciót és az egészségügy rossz helyzetét tartják a magyarok a legaggasztóbb problémának egy friss kutatás szerint.

A járvány, illetve az azt kísérő gazdasági válság miatt a pesszimizmus és a szorongás világszerte egyre jobban felerősödik az emberekben. Az Ipsos ezért 27 országban több mint húszezer embert kérdezett meg arról, jó vagy rossz irányba halad-e az emberiség, illetve hogy mitől tartanak leginkább - írja a Napi.hu .

Globális szinten a lakosság többsége (61 százalék) úgy gondolja, hogy rossz irányba halad az emberiség, az országok között azonban jelentős eltérések figyelhetők meg. A leginkább optimista ország Szaúd-Arábia (84 százalék), amelyet Malajzia (75 százalék), Ausztrália (60 százalék) és India (60 százalék) követ. A másik véglet Chile (16 százalék) és Dél-Afrika (21 százalék), de számos európai ország, köztük Magyarország is igen pesszimista az emberiség jövőjét illetően. A magyarok 39 százaléka gondolja, hogy jó irányba mennek a dolgok, amellyel szemben 61 százalék áll. Májusban még 45 százalék volt a pozitívan gondolkodók aránya.

Az egészségügy helyzete és a korrupció váltja ki a legtöbb félelmet

Év eleje óta sokat változott az is, hogy mit gondolnak veszélyesnek az emberek. Első helyen globálisan a koronavírus áll, a megkérdezett 27 országból 11-ben ez végzett a legaggasztóbb dolgok listájának élén, 43 százalékkal. A második legaggasztóbb dolognak az emberek a munkanélküliséget (40 százalék), harmadiknak pedig a szegénységet és a társadalmi egyenlőtlenséget tartják (32 százalék).

Az egészségügy helyzete rengeteg magyarban kelt aggodalmat. Fotó: Getty Images
Az egészségügy helyzete rengeteg magyarban kelt aggodalmat. Fotó:nk illusztráció, forrás: Getty Images

Magyarország ebben is eltér a legtöbb országtól, itt ugyanis a járvány és a munkanélküliség sem tudta megelőzni az egészségügy helyzete miatti aggodalmat, amely magasan vezetett 56 százalékkal. Ezt a pénzügyi és politikai korrupció követi 54 százalékkal, ami 4 százalékpontos ugrást jelent az előző hónaphoz képest, majd a szegénység és társadalmi egyenlőtlenség miatti félelem következik 49 százalékkal, ahol szintén jelentős, 6 százalékpontos ugrás látható.

A vizsgált országok közül a magyarok aggódnak leginkább az egészségügy miatt, mögöttünk jelentősen lemaradva a brazilok és a lengyelek a másodikak, 44-44 százalékkal. A korrupció miatt csak az oroszok és a dél-afrikaiak aggódnak hasonló mértékben, a többi országban 50 százalék alatti ennek aránya.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.