Hanghullámokkal segít az elalvásban ez a fejpánt

Különleges eszközt fejlesztett ki egy neurotechnológiai vállalat, amely jelentősen segíti használóját az elalvásban. A fejpánt hanghullámokat kibocsátva sarkallja megnyugvásra az agyat.

Az Elemind készülékét mindeddig több mint száz önkéntesen tesztelték. A klinikai kísérletek tanúsága szerint a résztvevők háromnegyede hasznosnak találta: segítségével átlagosan 48 százalékkal gyorsabban aludtak el, mint egyébként szoktak. Mint azt a Business Wire írja, egy alapvetően kényelmes, puha, könnyű és rugalmas, alvás közben viselhető fejpántról van szó. Az ötévnyi fejlesztési munka nyomán kialakított eszköz elektroenkefalográfia (EEG) révén folyamatosan nyomon követi a felhasználó agyhullámait, majd az azokban megmutatkozó egyedi mintázatokat feltárva hanghullámokat bocsát ki, hogy elősegítse a váltást az agy ébrenléti és alvó állapota között.

Meredith Perry, az Elemind társalapítója és ügyvezetője szerint a készülék lehetőséget nyújt arra, hogy a felhasználók maguk döntsenek arról, mikor szeretnének el- vagy visszaaludni, legyen szó akár éjszakai pihenésről, akár napközben sziesztáról. „Úgy működik, mint egy zajszűrő az agy számára. Kikapcsolhatjuk vele a világot, a stresszt és gyorsabban álomba merülhetünk” – fogalmazott Perry. A fejpánt nagy előnye, hogy – ellentétben a széles körben használt altatószerekkel – valós időben követi az agyműködést, és célzottan képes alvásra sarkallni felhasználóját. Mindezt gyógyszerhasználat és potenciális mellékhatások nélkül.

A készülékhez egy okostelefonos applikáció is tartozik, amelynek használata azonban a kezdeti beállítások elvégzését követően teljesen opcionális. Ezzel együtt a legtöbb olyan analitikai információt képes megjeleníteni, amelyeket a népszerű alvásfigyelő eszközök is: átlagos alvásminőséget, -tartamot, az elalváshoz szükséges időt, az egyes alvásszakaszokban eltöltött idő hosszát és az alvás közbeni mozgásokat egyaránt. Az adatok minél hatékonyabb összegyűjtését mesterséges intelligencia segíti. A fejlesztőcég elmondása szerint a fejpánt energiaforrása egész éjszakára elegendő energiát biztosít a készülék működéséhez, napközben pedig USB-C kábelen keresztül tölthető.

Az Elemind fejpánt nem minősül gyógyászati segédeszköznek. A gyártó tervei szerint már az idei évben forgalomba kerül az Egyesült Államokban. Az ára 349 amerikai dollár, azaz átszámítva mintegy 128 ezer forint lesz.

Borítókép: Business Wire

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!