Rémisztően sok gyereknek vannak rendszeres fájdalmai

Fej-, hát- és nyakfájdalomra panaszkodnak a diákok - a szakértők szerint "rémisztő" a fájdalmak gyakorisága.

Alsó háttáji fájdalom Egy vizsgálat során 1200 müncheni gimnazista 80 százaléka panaszkodott fejfájásra, ötven százalékukat egyéb, például hát- és nyakfájdalom kínozza - mondta el Andreas Straube a Mannheimban rendezett német fájdalomkongresszuson.

Közel ötven százalékuk érzi túlterheltnek magát. Christoph Maier bochumi orvos ijesztőnek nevezte a számokat, és megelőző stratégiák kidolgozására szólított fel, valamint figyelmeztetett arra is, hogy a fájdalommal küzdő páciensek gyógyszerfüggővé válhatnak, amennyiben nem a megfelelő szert kapják.

Straube szerint a megkérdezett 14-15 évesek 23 százaléka érzi úgy, hogy stresszben él, amely szintén fájdalmakat idézhet elő. A fiatalok több mint tíz százalékának naponta kevesebb, mint egy óra előre be nem osztott ideje van, ötven százalékuknak két órája.

Nyaki fájdalom "Az eredmények alapján fel kell tennünk a kérdést, hogy az élet besűrűsödése és felgyorsulása mindannyiunk számára hasznos-e és hogy nem vezet-e ez problémákhoz" - mondta Straube.

A professzor ellenszerként a testmozgást javasolja, hiszen "aki mozog, az kevesebb fájdalmat érez". Javaslata szerint az iskolákban be kell vezetni a 20-30 perces futást, emellett a gyerekeknek relaxációs technikákat is tanítani kellene.

Maier kifejtette: a nyugati országokban nőtt a gyógyszerfüggő páciensek száma, ezzel párhuzamosan egyre több a hibás kezelésekre utaló jel. Gyakori, hogy a pszichoszomatikus betegségekben vagy ismeretlen eredetű fájdalmaktól szenvedő betegeket jóakaratú vagy nem megfelelően informált orvosok meggondolatlanul ópiáttartalmú gyógyszerekkel kezelik, emiatt pedig növekszik a függőség kialakulásának veszélye.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A Dunántúlon és az Alföld délnyugati részén napos idő várható gomolyfelhőkkel. Az összefüggő felhősáv a középső országrészről az északkeleti tájak fölé helyeződik, miközben lassan szakadozgat, gomolyosodik, egészen keleten, északkeleten még az esti órákig is maradhatnak borongós körzetek. A csapadék súlypontja lassanként az északkeleti, keleti országrész fölé helyeződik át, egyre inkább ott fordulhat elő eső, zápor, délután esetleg zivatar is. A késő délutáni, kora esti óráktól ugyanakkor a nyugati, délnyugati tájak fölé is besodródhatnak záporok, kis eséllyel zivatar. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható, ennél pár fokkal alacsonyabb értékek a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon fordulhatnak elő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!