Sokszor mondjuk, hogy "libabőrös lettem", "kirázott a hideg", vagy, hogy "borsódzik a hátam". Vajon ha valaki azt mondja, "végigfutott a hideg hátamon", el lehet-e dönteni a kontextus ismerete nélkül, hogy az illetőt kellemes vagy kellemetlen élmény érte? - teszi fel a kérdést a Pszichológia blog .
Bizonyos helyzetek persze magyarázzák a "lúdbőrzés" élettani-evolúciós jelentőségét, igaz, ez a reakció ma már főként az állatvilágban jelent csak védelmet a külső stresszhatásokkal szemben. Érdekesebb azonban az, hogy újabb kutatások szerint a dopamin is szerepet játszhat olyan "hátborzongató" élmények létrejöttében, mint amelyet például zenehallgatás közben élhet át az ember.
A dopamin többek között a központi idegrendszer jutalmazó rendszerének alapvető ingerületátvivő-anyaga, amely örömérzettel jutalmaz olyan adaptív tevékenységeket, mint az evés vagy a szex, de olyan kevésbé hasznos magatartást is, mint a drogfogyasztás vagy a szerencsejáték. Az átmeneti kellemes érzés miatt ezek a cselekvések megerősítést nyernek, és így az ember könnyen rátanul az adott magatartásra. A dopamint ezért összefüggésbe hozzák a különböző addikciók kialakulásával, de a pozitív értelemben vett tanulással is.
De vajon miért válthat ki egy érzelmileg megmozgató zene vagy vers, egy drámai jelenet libabőrt? Lehet egy esztétikai élmény jutalmazó, vagy félelemkeltő, esetleg mindkettő egyszerre?
A modern idegtudomány és a filozófia szerint a félelem és megnyugvás, örömök és ösztönök, tanulás és tanulság lehetnek ilyen hatással. Kérdés persze, hogy mit érünk vele, ha az elmélkedésektől a molekulák szintje felé haladva próbálunk egyre többet megérteni egy olyan jelenségről, amelyet leginkább átélni érdemes, és amelyről az orosz író, Vlagyimir Nabokov már összefoglalta a lényeget, amikor azt írja, hogy a bölcs olvasó egy igazán jó könyvet nem az eszével, nem is a szívével, hanem a gerincével olvas.
