Íme a megoldás, ha kikészíti a munkahelyi stressz!

A melbourne-i Swinburne Műszaki Egyetemen végzett klinikai kísérletek alapján a szakemberek arra a felismerésre jutottak, hogy a megnövelt B-vitamin-bevitel jelentős mértékben képes csökkenteni a munkahellyel kapcsolatos stresszérzést.

A kísérlet részletei során az alanyok három hónapon keresztül kaptak nagy mennyiségű B-vitamint szemben a kontrollcsoport tagjaival, akik csak placebót fogyasztottak. Az eredményeket a Human Psychopharmacology című szaklapban jelentették meg.

Amint arról a tanulmányvezető Con Stough professzor beszámolt, a kísérlet elején a kutatók a hatvan résztvevőt személyiségük, a munkahelyükön feléjük támasztott igények, a hangulatuk, a szorongásuk mértéke, valamint a bennük levő feszültség alapján osztályozták, majd harminc, illetve kilencven nap elteltével mindannyiukat újraértékelték.

"Három hónap elteltével, azok, akik nagy dózisban kaptak B-vitamint, jóval alacsonyabb mértékű munkahelyi stresszről számoltak be, mint amennyivel a kísérlet elején kellett szembesülniük, sőt voltak olyanok is, akik majdnem húsz százaléknyi javulást tapasztaltak e téren, miközben a kontrollcsoport tagjai között semmi hasonlót nem észleltünk" - számolt be megfigyeléseiről a professzor.

Noha ez volt az első ilyen jellegű tanulmány, a húsban, a babban és a teljes kiőrlésű gabonákban egyaránt megtalálható B-vitamin jótékony hatása eddig sem volt ismeretlen a szakemberek előtt, bár a legtöbb ember természetes úton nem jut elegendő mennyiséghez ebből a vitaminból.

A stressz ellen folyamatosan küzdenünk kell: így csökkenteni tudjuk a szív- és érrendszeri megbetegedések, a depresszió és a szorongás kockázatát is. Mindez pedig a munkaadók érdekével is összhangban áll, hiszen köztudomású, hogy egy kiegyensúlyozottabb lelkiállapotú munkaerő jóval hatékonyabb munkavégzésre képes.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Hirdetés
„Mintha egy 30 kilós hátizsákot cipelnénk életünk minden pillanatában” – Mit jelent az elhízás orvosi szemmel?

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

A napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható. A gomolyok napközben össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között valószínű. Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!