Rosszul lett egy sofőr a budapesti forgalomban, egy órán át küzdöttek az életéért

Vezetés közben omlott össze egy 50 év körüli sofőr keringése péntek délután a fővárosi XIII. kerületben.

A rosszullét következtében a férfi járműjével több szabályosan közlekedő autónak is nekicsapódott az úton – írja szerdai Facebook-bejegyzésében az Országos Mentőszolgálat. Többen is azonnal a segítségére siettek. Kiemelték az összetört autóból, közben pedig értesítették a mentőket.

Éppen a helyszínen tartózkodott egy orvos és asszisztense is. Elsőként ők vizsgálták meg a sérültet, akinél addigra nem lehetett életjeleket észlelni. Ezért rögtön megkezdték az újraélesztést, amelyet a mentőszolgálat rövidesen megérkező munkatársai emelt szinten folytattak. Ők esetkocsin szálltak ki, de idővel csatlakozott hozzájuk egy rohamkocsi is.

Az életmentés közel egy órán keresztül zajlott, mire sikerre vezetett. Mivel az eset éppen egy forgalmas villamosmegálló mellett történt, a beteg életéért folytatott küzdelmet százak figyelték aggódó tekintettel. A mentősök végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a bajbajutottat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!