Hogyan ismerhető fel a mandulagyulladás?

Mandulánk az immunrendszerünk része, amely részt vesz a felső légúti vagy a száj-garat útján támadó fertőzések leküzdésében. Mandulagyulladást okozhat vírus- és baktériumfertőzés is, leggyakrabban pedig felső légúti huruthoz, megfázáshoz kapcsolódik.

A mandulagyulladás főként a gyerekek és a fiatal felnőttek körében gyakori, jellemzően a hideg hónapokban jelentkezik, és vírusos vagy bakteriális eredetű is lehet. Beszélhetünk akut mandulagyulladásról, amikor a mandulák hirtelen gyulladnak be, és krónikusról, amikor a mandulák fokozatosan lesznek egyre duzzadtabbak és időről időre ismét begyulladnak. A mandulagyulladás fokozott formája a tüszős mandulagyulladás , amikor a piros, duzzadt mandulákon fehér-sárga pöttyök, azaz tüszők jelennek meg. Ez szinte kizárólag bakteriális fertőzés esetén fordul elő.

Ha mandulagyulladásról van szó, meg kell különböztetnünk az orr- és a torokmandulák megbetegedését.

A mandulagyulladás főként a gyerekek és a fiatal felnőttek körében gyakori
A mandulagyulladás főként a gyerekek és a fiatal felnőttek körében gyakori

A torokmadula gyulladásának tünetei

A torokmandula akut gyulladása először magas lázat és hidegrázást okoz, a beteg pedig erős fájdalmat érez, amely akár a fülbe vagy a nyakba is kisugározhat. A nyelés is fájdalmassá válhat, a nyelv pedig lepedékessé: ezáltal a lehelet bűzös lehet. A levertség, a hidegrázás, az általános gyengeség szintén gyakori tünet. A mandulák megduzzadnak, ami súlyos esetekben gondot okozhat a légzésben, a nyelésben vagy a hangképzésben is. Ilyenkor sok esetben szükséges lehet a mandulák műtéti eltávolítása.

A nyelési nehézségekkel, lázzal járó betegség hamar ledönt a lábunkról. Lássuk , miként enyhíthetjük a fájdalmat természetes hatóanyagokkal!

Az orrmandula gyulladásának tünetei

A torokmandula gyulladásánál jelentkező tünetek nagy része ugyanúgy jelentkezhet az orrmandulák megbetegedésénél is - néhány egyéb kellemetlen panasszal kiegészülve. Így például az orrmandula gyulladása esetén a betegek számára nehezebbé válik az orron át való lélegzés, sőt átmeneti nagyothallás is kialakulhat. Gyakran begyulladhat ezzel együtt a nyelvgyöki mandula is, ami nyelési fájdalmakat és bő nyálfolyást okoz, esetenként nehézkes nyelvmozgást.

Kezelése

Az akut mandulagyulladást általában nagy adagban adott penicillinnel kezelik, az arra való érzékenység esetén pedig makrolid típusú antibiotikum vagy clindamycin jöhet szóba. Vissza-visszatérő, tartós mandulagyulladás esetén viszont a mandula műtéti eltávolítása lehet a megoldás.

Bár a mandulagyulladás megfelelő kezeléssel általában szövődmények nélkül gyógyítható, érdemes figyelni rá, hogy a bakteriális fertőzés további, komoly megbetegedéseket is okozhat, például vesegyulladást .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Éjszaka északkelet felől tovább csökken a felhőzet, reggel derült tájak is lesznek, de a nyugati és déli tájakon erősen felhős vagy borult marad az ég. Az éjszaka első felében a délnyugati tájakon gyenge eső még előfordulhat. Az északi, északkeleti szél elsősorban az ország keleti harmadán élénk, északkeleten erős is marad.Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben gyenge fagy is valószínű. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!