Egyetemi hallgató fejlesztette ki az eszközt, ami szívbetegek életét mentheti meg

Végstádiumú szívelégtelen betegeken segíthet a dupla üregű kanül.

Izolált bal szívfél elégtelenséggel élőkön segíthet az az egy metszéssel a szívbe ültethető eszköz, amelynek kifejlesztését négy éves TDK-kutatómunka után Innovációs Díjjal ismerte el a Semmelweis Egyetem. Székely Marcell PhD-hallgató jelenleg is az eszköz továbbfejlesztésén dolgozik, bízva abban, hogy szabadalmaztathatja, illetve hogy hamarosan sikerül a klinikai hasznosításban fantáziát látó gyártópartnert is találni – írja weboldalán az intézmény. 

Bevezetik majd a szívbe

A szívsebész rezidens még orvossá avatása előtt kezdte meg kutatásait, aminek során kifejlesztette a minimálinvazívan, a szívbe transzapikálisan, a bal kamra punkciójával beültethető, dupla üregű kanül prototípusát. Ez lényegében egy speciálisan kialakított cső, amit a dobogó szívbe, a szívcsúcson keresztül a bal szívkamrába mellkasi műtéttel tudnának beültetni.

A vérkeringést fenntartó bármelyik szerv – a szív vagy az érhálózat – működésének csökkenése, illetve zavara keringési elégtelenséget okozhat. Ezek a leggyakoribb szívbetegségek és a tüneteik.

„Jelenleg az eszköz továbbfejlesztésén, a műtéti eljárás, illetve a perioperatív menedzsment protokoll finomításán dolgozom. A cél pedig, hogy végül a szabadalmi védettséget is elnyerjem, és természetesen az, hogy – ha egy cég fantáziát lát a termékben, és az eljut a klinikai hasznosításig – végül itt a Semmelweis Egyetemen ültessék be először életmentő megoldásként” – jelentette ki Székely Marcell.

A Magyar Kardiológusok Társasága szerint Magyarországon körülbelül 200 ezer ember érintett szívelégtelenségben, a betegség előfordulási gyakorisága a 70 év feletti lakosság körében a 10 százalékot is meghaladja.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.