OMSZ: Igenis van az a fejfájás, amihez mentőt kell hívni

A mentásirányító az apró jelekből rakja össze az egészet.

A hozzá nem értők gyakran kritizálják a mentésirányítókat, hogy miért küldenek segítséget banális bejelentésekhez is. Egyetlen adatlapba írt mondat alapján minősítenek egy esetet és úgy tüntetik fel a mentésvezetőket, mintha felelőtlen döntéseket hoznának, pedig éppen az ellenkezőjéről van szó. Az életmentők pontosan tudják, mi mindent takarhatnak ezek a panaszok – hívja fel a figyelmet Facebook oldalán az Országos Mentőszolgálat.

Mint írják, nemrégiben például fejfájás miatt kérte a Pest vármegyei mentők segítségét egy 40 év körüli férfi, akihez ezért valóban esetkocsit riasztott a mentésirányító, mert a tünetek alapján azt gyanította, komoly lehet a baj. A gyanú be is igazolódott: bár férfi a mentők kiérkezésekor magánál volt, beszéde sem akadozott, fejfájása mellett pedig csak enyhe szédülést panaszolt, mégis életveszélyes állapotban találtak rá, hiszen agyvérzése volt. Végül a gyors és szakszerű segítség mentette meg a fiatalember életét.

Az Országos Mentőszolgálat korábban arra is felhívta a figyelmet, hogy milyen esetekben kell azonnal mentőt hívni a 112-es telefonszámon.

Nyitókép: OMSZ/Facebook

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!