Mindenszentek: komoly veszélyre figyelmeztetnek a mentők

Fokozott óvatosságra inti a temetőkbe készülőket az Országos Mentőszolgálat.

A mentők arra hívják fel a figyelmet, hogy ezekben a napokban igen sokan családi körben, gyermekekkel látogatnak a temetőkbe, a szeretteik sírjához. „Az elmúlt évek tapasztalatai alapján kérjük, hogy a temetőkben folyamatosan figyeljenek és vigyázzanak a kisgyermekekre, hiszen futkosás, bújócskázás közben egy régi, meglazult sírkő könnyen ledőlhet és akár halálos balesetet is okozhat” – írja közleményében az OMSZ.

Egyben azt kérik, hogy a balesetveszély elkerülése érdekében a megnövekedett forgalomban az autósok közlekedjenek a szokásosnál is óvatosabban. A sírokat felkeresőknek pedig a korai sötétedés miatt hasznos lehet egy zseblámpa használata a temetőkben.

Ezenkívül a temetők, sírok felkeresése sokaknak komoly fizikai erőpróbát, megterhelést jelent. Ezért a mentők javasolják, hogy az alapbetegségben szenvedők, gyenge fizikumú, idős emberek gondosan tervezzék meg a programjukat, és lehetőleg vigyék magukkal szükség esetén szedett gyógyszereiket is.

Vigyázni kell a tűzveszéllyel is

Korábban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság arra emlékeztetett, hogy csapadékmentes időjárás esetén fokozott a temetői tüzek veszélye. Ezek megelőzése érdekében fontos, hogy megtisztítsuk a sírhely környezetét a száraz falevelektől, elszáradt koszorúktól és virágoktól. Csak hőálló mécsestartóban lévő mécsest gyújtsunk meg. A mécsest úgy helyezzük el, hogy a közelében ne legyen semmilyen éghető anyag, és ne tudjon felborulni. Az égő mécsest a sírtól való távozás előtt oltsuk el. A temetőben kihelyezett hulladékgyűjtőbe ne dobjunk izzó, forró tárgyakat. Aki a temetőben tüzet észlel, hívja a 112-es segélyhívószámot és értesítse a temető biztonsági személyzetét.

Borítókép: MTI/Lakatos Péter

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!