Mérgező gombát vásárolt, májátültetésen esett át az asszony

Akár két év börtönre is ítélhetik azt a férfit, aki az erdőben szedett gombák között gyilkos galócát is eladott egy helybeli asszonynak a Nógrád megyei Ipolyvecén.

A gyilkos galóca ízén nem érezhető, hogy súlyosan mérgező, éppen ezért is olyan veszélyes. A közelmúltban egy ipolyvecei asszony került kórházba gombamérgezés miatt, miután egy, az erdőben szedett gombákkal házaló férfitől vásárolt. A megvett áruból később rántottát sütött, az azt követő néhány napban viszont egyre rosszabb állapotba került – derül ki az RTL Híradó szerdán este bemutatott tudósításából.

A gyilkos galóca okozta mérgezés tünetei általában fokozatosan erősödve, eleinte enyhe formában jelentkeznek. A csatornának nyilatkozó szomszéd szerint a nő erős hasfájásra, fejfájásra és szédülésre panaszkodott. Végül mentőt hívtak hozzá, amely előbb a balassagyarmati kórházba, majd onnan súlyosbodó állapota miatt Budapestre szállította. Májtranszplantációt hajtottak végre rajta, azóta is mélyaltatásban tartják.

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság az RTL Híradó megkeresésére azt közölte, életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt folytatnak nyomozást. A helyiek szerint a gyilkosgalócát eladó férfi rendszeresen szokott a környező erdőkben szedett gombákkal házalni. A környéken sokan élnek ebből, ugyanakkor a legtöbbször nem nézetik meg előzetesen gombaszakallenőrrel, hogy mit is adnak el.

A közelmúltban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) arra hívta fel a figyelmet, hogy a gombaszezon kezdetével ugrásszerűen megnövekedett a megbetegedések száma. Ezekben a hetekben tízszer annyi embert érint gombamérgezés, mint korábban. A legtöbb mérgezésért felelős két faj jelenleg a nagy döggomba és a világító tölcsérgomba. A Nébih azt üzeni a gombagyűjtőknek, hogy fogyasztás előtt minden esetben mutassák be gombaszakértőnek, amit találtak.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!