Hálapénz: hiába törölték el, azóta is jelen van

A betegek még mindig azt feltételezik, hogy a hálapénz fejében magasabb minőségben és gyorsabban látják őt el az orvosok. A megkérdezettek 72 százaléka mondta ezt egy friss felmérésben.

Hiába tilos 2021 óta hálapénz elfogadni és adni a magyar egészségügyben, ez még mindig nem tűnt el teljesen a rendszerből. Ez abból a 135 oldalas független szakértői tanulmányból derül ki, melyet az uniós kötelezettsége miatt a magyar kormány rendelt meg. A tanulmányból kideürl, hogy az állami egyészségüyben a becslések szerint átlagosan a hézioarvosoknak nagyjából 7000 forintot gfizyetnek a páciensek, míg egy szakorvosi vizsgálatért már közel 16 ezer forint a tarifa. Egy műtétért átalgosan 81 ezret fizetnek, a szülésért pedig 121 ezerrel hálálják meg a szülész erőfeszítéseit.

-        tudta meg az RTL Híradó.


 Az orvosok közel kétharmada a paraszolvencia kivezetése után motivációcsökkenésről számolt be. Az egészségügyi szakértő szerint erre a teljesítményarányos bérezés lehet a megoldás.

A gyakorisága jelentősen csökkent is a tiltás bevezetése óta, azonban a rendszerből még nem tűnt el teljesen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!