Drámaian sok az amputáció

Az amputációk száma Magyarországon kiemelkedően magas, közel háromszorosa más EU országok adataihoz képest. Ráadásul a hazai érsebészet is válságos állapotba került, sok a kivándorló, és kevés az utánpótlás.

Az utóbbi években egyik kormányzat alatt sem sikerült alapvető javulást elérni az érsebészet állami egészségügyi finanszírozásában. A rekonstrukciós érműtétekért a kórházak általában nem kapnak annyi finanszírozást, amennyibe a beavatkozás kerül. A legjellemzőbb adat, hogy egy combközépi amputációért többet fizet a biztosító, mint a végtag megmentését célzó, az elzáródott verőeret áthidaló műér beültetéséért vagy saját érből elkészített áthidalás elvégzéséért.

A 2016. augusztus 1-én megjelent új HBCS (homogén betegségcsoportok) finanszírozás nem vette figyelembe az érsebészeti-angiológiai, és a radiológiai szakmai közösség elmúlt években beadott javaslatait. Ennek következtében továbbra sem várható javulás: az intézmények nem érdekeltek gazdaságilag az érbetegek ellátásában. A centralizációra illetve megfelelő progresszivitású szintek megállapítására tett szakmai javaslataink egyelőre nem találtak meghallgatására az egészségügyi kormányzat részéről - olvasható a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének Érsebészet szekciója.

Vezető halálokok a keringési betegségek

Magyarországon a születéskor várható élettartam 2010-ben a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 74,7 év volt (férfiaknál 70,7 nők esetében pedig 78,6 év). Ezzel csupán Litvániát, Lettországot, valamint Romániát és Bulgáriát sikerült megelőzni az Európai Unió (EU) 27 tagállamából. Ennek a kedvezőtlen ténynek egyik fő oka, hogy igen magas a korai, azaz a 65 éves életkor előtt bekövetkező halálozások aránya. A vezető halálokok között a keringési rendszer betegségei állnak, ez felelős a halálozások feléért.

Magyarországon - más országokhoz hasonlóan - kiemelkedő az amputációk száma a cukorbetegek és idősek részéről
Magyarországon a cukorbetegek és az idősek veszélyeztetettek érelmeszesedésben

A magas halálozáson kívül az előrehaladott érelmeszesedés az életminőséget, ezzel együtt a munkaképességet rontja, jelentős terhelést jelentve a családok és a társadalom számára egyaránt. Az alsó végtagi érszűkület a járástávolság csökkenésével, majd a folyamat előrehaladásakor nyugalmi fájdalommal, a vérhiányos állapotból kialakuló szövetelhalással járhat. Annak érdekében, hogy a szövetelhalás miatt felszabaduló káros anyagok, a folyamatos gyulladás okozta keringési megterhelés ne okozza a beteg halálát, végül amputációra lehet szükség. Az alsó végtagi amputáció szintjének megválasztásakor figyelembe kell venni, hogy olyan helyen történjen a műtét, ahol a sebgyógyuláshoz megfelelő vérellátás van. Ha ez a szakasz a lábszáron, közvetlenül a térd alatt van, vagy a combon, akkor major (nagy) amputációról beszélünk. Ezekben az esetekben a beteg életminősége, életkilátásai lényegesen rosszabbak, rehabilitációjuk nehezebb, kezelési költségeik minden tekintetben magasabbak.

Háromszor annyi az amputáció, mint az EU-ban

Tavaly jelent meg Dr. Kolossváry Endrének és szerzőtársainak egy fontos közleménye az Európai Érsebészeti Társaság lapjában. Magyarországon a major amputációk száma a vizsgált időszakban (2004-2012) nem változott, továbbra is kiemelkedően magas, közel háromszorosa más EU-országok adataihoz képest.

Magyarországon - más országokhoz hasonlóan - kiemelkedő az amputációk száma a cukorbetegek , az idősek és a férfiak között, ez utóbbi oka teljesen pontosan nem ismert, feltehetően szociológiai tényezők is közrejátszanak. A magas amputációs arány okának megfejtésekor a szokásos rizikófaktorok mellet az egészségügyi ellátórendszer vizsgálata is szükséges. Az életkor változásai, az idősek és cukorbetegek arányának növekedése hazánkban követi az európai trendeket. Hasonlóan az életkor összehasonlításával a többi rizikófaktor aránya sem eltérő az európai értékektől. A dohányzás, annak relatív csökkenése, a cukorbetegek aránya nem magyarázza a többi európai országnál lényegesen magasabb amputációs értékeket.

Mostoha körülmények a hazai érsebészeten

A magyar egészségügyi ellátó rendszerben az érsebészet több okból is mostoha körülmények között van. Az utóbbi években egyik kormányzat alatt sem sikerült alapvető javulást elérni az érsebészet állami egészségügyi finanszírozásában. A rekonstrukciós érműtétekért a kórházak általában nem kapnak annyi finanszírozást, amennyibe a beavatkozás kerül. A legjellemzőbb adat, hogy egy combközépi amputációért többet fizet a biztosító, mint a végtag megmentését célzó, az elzáródott verőeret áthidaló műér beültetéséért, vagy a saját érből elkészített áthidalás elvégzéséért.

A 2016. augusztus 1-én megjelent új HBCS finanszírozás nem vette figyelembe az érsebészeti-angiológiai, valamint radiológiai szakma közösség elmúlt években beadott javaslatait. Ennek következtében továbbra sem várható javulás: az intézmények nem érdekeltek gazdaságilag az érbetegek ellátásában a szakszervezet véleménye szerint.

Nagy a kivándorlás, kevés az utánpótlás

A verőereken végzett műtétek általában technikailag nehezek, a szövődmények (sebgyógyulási zavar, vérzés, infekció) gyakoribbak az általános sebészeti műtétek többségénél. A érsebészek egyre inkább felhagynak az érszűkület kezelését célzó érsebészeti tevékenységükkel, ugyanis az érbetegek általában szociológiailag jobban rászoruló idős, elesett betegekből állnak, gyakori a kudarc és egyre több a későn érkező, menthetetlen beteg. Az érsebészek jelentős része munkaidejének egy részében hasi sebészeti műtéteket végez, magánpraxisban visszereket kezel. Sokuk el is hagyja az országot. Utánpótlás alig van, a gyakorló érsebészek átlagéletkora igen magas, a közeljövőben sokan mennek nyugdíjba.

A Stanford Egyetem Orvosi Karának munkatársai egy merőben új, varratok nélküli érsebészeti eljárást fejlesztett ki, mely gyorsabb, biztonságosabb, könnyebben kivitelezhető, mint a hagyományos, varratokkal operáló módszer. A részletekről az alábbi cikkünkben olvashat!

Az érgyógyászat komplex feladat, amely az érsebészeken kívül más társszakmák, többek között belgyógyászat, radiológia, neurológia és intenzív terápiás ellátásban jártas szakorvosok közös munkáját igényli. Egyre ritkább hazánkban az az intézmény, ahol ezek együttes, magas színvonalú tevékenysége elérhető, a szükséges műszerezettség és fogyóanyag-igényre a megfelelő források megtalálhatóak. A centralizációra, illetve megfelelő progresszivitású szintek megállapítására tett szakmai javaslatok egyelőre nem találtak meghallgatására az egészségügyi kormányzat részéről.

Az ellátórendszer hiányosságai mellett egyéb tényező is szerepet játszik a magas amputációs szám kialakulásában és fennmaradásában. Felelőssé tehető többek között a magyar lakosság egészségügyi tájékozatlansága, az alapellátás súlyos hiányosságai, a betegutak tisztázatlansága, az érszűkület jellegénél fogva gyakran sürgető ellátást igénylő jellege, a közelmúltban megjelent, - anyagi haszonszerzés reményében- állítólagos gyógyító tevékenységet végző csoportok, valamint a vállalkozások szabályozásának és felügyeletének teljes hiánya, ami miatt a megfelelő kezelés gyakran késik.

Az érgyógyászattal foglalkozó szakmai vezetés évek óta küzd a fenti tényezők megváltoztatása és javítása érdekében. Törekvéseik azonban eddig nem érték el a kívánt eredményt, melynek oka az érgyógyászati ellátás korszerű átszervezésének az elmaradása, valamint az orvosok és kórházak rossz finanszírozása - írja a a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra