4 billió forint – jó évet zárt a világ leggazdagabb orvosa

A szaúdi mágnás ingatlanokba is befektet.

Miután jelentősen megemelkedtek egészségügyi cégének részvényei, immár 12 milliárd dollárra nőtt a világ egyik leggazdagabb orvosának vagyona – számol be Sulaiman Al Habib, a szaúdi mágnás meggazdagodásáról az Economx.

22 kórháza van

A szaúdi orvos ezek után azt is elmondhatja magáról, hogy ő a Közel-Kelet egyik leggazdagabb embere. A hetvenes évei elején járó szaúdi milliárdos birodalma egyetlen klinikából nőtte ki magát, amelyet még 1993-ban alapított Rijádban. Ezt követően Sulaiman Al Habib cégcsoportja egy 28 milliárd dolláros egészségügyi hálózattá nőtt, amelyhez 22 egészségügyi létesítmény és 22 patika tartozik Szaúd-Arábiában, az Egyesült Arab Emírségekben és Bahreinben. A cég ezen túl jelenleg tíz kórházat és további egészségügyi központot fejleszt. Emellett Dr. Sulaiman Al Habib kereskedelmi ingatlanokba is befektet.

Sulaiman Al Habib 1977-ben szerzett sebészi diplomát, két rijádi állami kórházban is volt főorvos, a többi között gyermekgyógyászati területen. A szaúdi mágnás doktor egyike azon kevés orvosoknak, akik a világ leggazdagabb emberei közé tartoznak. 

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a világ öt leggazdagabb embere 2020 óta több mint kétszeresére növelte vagyonát. Ezzel egy időben közel 5 milliárd ember, a legszegényebb 60 százalék még szegényebb lett. Részletek

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.