Vérteszttel kimutatható a nők biológiai életkora

Skót kutatók azt javasolják, hogy egy vérteszt segítségével állapítsák meg, milyen gyorsan ketyeg valójában a nők biológiai órája. A hormonteszt azt is megjósolhatja, mennyi ideig lehet még termékeny egy nő.

Az úgynevezett Müller-féle gátló hormon (AMH) a petefészekben az érett petesejt termelődését, kiszabadulását kontrollálja. Az AMH alacsony szintje, illetve koncentrációjának csökkenése azt jelzi, hogy az érintett közeledik a menopauzához, esélye a gyerekvállalásra csökken.

A nők termékenysége a harmincas éveik közepétől jelentősen csökken, ám ennek mértéke és időpontja igen eltérő. Az AMH szintjének mérése pontosabb módszert ad egy nő termékenységi állapotának meghatározására és jóslására, mint biológiai életkora. A teszt használatával a nők olyan eszközt kaphatnak, amely segíti őket családalapítási terveik pontosításában.

Egy iráni orvoscsoport tavaly ismertette eredményeit a szakirodalomban az AMH vérszintjének méréséről. Vizsgálatukból - melybe egyébként ők csupán pár száz nőt vontak be - arra jutottak, hogy ha egy 20 éves nő vérében milliliterenként 4,1 nanogrammnál kevesebb az AMH szintje, nagyobb a valószínűsége, hogy korán jelentkezik nála a menopauza, azaz már 45 éves kor előtt. Ezzel szemben azoknak a 20 éves nőknek, akik vérében legalább 4,5 nanogramm AMH mérhető, jó esélyük van arra, hogy csak 50 éves korukon túl következik be náluk a menopauza.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
koleszterinszint csökkentése
5 gyógyszermentes tipp magas koleszterinre – Egyszerűen lépésekkel is csökkenhetnek az értékek
máriatövis
Mire jó a máriatövis? – Jó hatással lehet a májra, de vannak veszélyei
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

Alapvetően sok felhőre, az északkeleti negyedben tartósan borult időre van kilátás, ugyanakkor elsősorban az ország középső, északnyugat-délkeleti tengelye mentén hosszabb időre is kisüt a nap. Eső, záporeső továbbra is a nyugati, délnyugati tájakon, valamint az északkeleti országrészben fordulhat elő. A Zemplén környezetében délutántól időnként megélénkülhet az északias irányú szél, másutt jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között várható, de északkeleten néhol kissé hidegebb is lehet. Késő estére 0 és +5 fok közé hűl le a levegő. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!